Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Karácsonykor otthon érezhetjük magunkat a mindenségben

Babos Petra | 2021.12.09.

A Pápai Polgári Kör decemberi összejövetelének Köntös László református lelkész, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója volt a vendége, aki a karácsonyról beszélt a megjelenteknek.

Köntös László elmondta, a keresztyének karácsonykor azt ünneplik, hogy megszületett a Megváltó Jézus Krisztus személyében.

– Az embernek szüksége van Isten megérkezésére ahhoz, hogy az élete megoldódjon. Önerőből az ember nem tudja a saját életét megoldani, mégpedig azért nem, mert valahol erkölcsileg elégtelen lény, nem tud megfelelni Isten akaratának, s ezért képtelen arra, hogy ebben a világban megteremtse a földi paradicsomot. Az ember nem tudja önmagát megváltani, nem tud a saját bőréből kilépni, azért mert erkölcsileg elégtelen. Mi, keresztyének azt mondjuk, hogy mi Isten érkezésére várunk, hogy az ember életét véglegesen a helyére tegye. Ez nem pesszimizmus, ez egy józan realizmus, ami arra épül, hogy nyugodjunk meg mi, emberek, mi Isten kegyelmére szorulunk. A megváltást az érti meg, aki szembe tud nézni önmagával és azzal a ténnyel, hogy én elégtelen vagyok arra, hogy a tökéletes embert megvalósítsam. Jézus Krisztusban jelenik meg a tökéletes ember. Jézusban oldódik meg a világ végső sorsa is, az ő visszajövetelével. Mi egy köztes időben élünk, itt van már a reménység, az ígéret, de még nem tökéletes. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az Úristen belépett ebbe a világba, s az ember sorsát a kezébe veszi és ígértet tesz az ember üdvösséges jövőjére nézve – hangsúlyozta Köntös László, aki hozzátette, Isten itt van, s beköltözik az otthonunkba, ott van a karácsonyfánk mellett, s így békességet nyerhetünk.

– A keresztyén ember azért vár Jézus Krisztusra, mert realista. Nem hiszünk olyan forradalmi világmegváltó eszmékben, amelyek azt hirdetik, hogy mi egyik napról a másikra megteremtjük az ideális világot. Ez nem igaz, s sajnos újra és újra felbukkannak ezek az utópisztikus eszmék – emelte ki a lelkész, aki hozzátette, a keresztyének örök és alapigazságokban hisznek, s abban, hogy az Úristen az, aki elvégzi az ember sorsának az üdvösségre juttatását.

Köntös László beszélt az eltörléskultúráról is.

– A Biblia szerint vannak örök és alapigazságok és ha ezeket kikezdik, akkor az alapok megrendülnek. Akkor minden odaveszett. Azért éri a hagyományos keresztyénséget támadás, mert a progresszió oldaláról át akarják vinni arra a térfélre a keresztyénséget. Magyarországon ennek már megjelent a politikai képviselete. Van olyan mozgalom, akik magukat keresztyénnek hirdetik, miközben egészen más jelleget vallanak. Ez megtévesztő. Amikor karácsonyra várunk, akkor az Úristenre hagyatkozunk, s tiszteletben tartjuk az ő teremtési rendjét, s nem akarunk átlépni semmiféle határokat. A keresztyénség nem forradalmi utópista mozgalom, hanem józanul realista, ugyanakkor az Istenben reménykedő hit.

Köntös László végül elárulta, ő a karácsonyban a szokásszerűséget szereti a leginkább.

– A mai világban az emberek hajlamosak leszólni, hogy ez csak hagyomány. Nálunk megvan a karácsony rendje otthon. Ez mindig ugyanaz, vagyis van liturgiája. Jellemző például, hogy évek óta ugyanazok a díszek a karácsonyfán, nem cseréljük le őket. A felnőtt gyermekeim is ragaszkodnak hozzájuk, amikor itthon vannak, azokat a díszeket ők teszik fel a fára, s ez így van jól. A szokásszerűség azt jelenti, hogy az életnek van rendje, s nem egy káosz, zűrzavar, s nem a véletlenek sokszínűsége. Ez hiányzik a mai emberek életéből, hogy nincs rend, hanem minden csak szétfolyik. Ezért nem találja a helyét sem a világban, ettől nyugtalan. Karácsonykor megállhatunk, s otthon érezhetjük magunkat a mindenségben, s abban a hagyományban, amihez ragaszkodunk, ami az identitásunk. A karácsony jelképszerűen a keresztyénség erősségének, jelenlétének egyik legerősebb kifejeződése. Karácsony azt üzeni, hogy mi egy keresztyén kultúrában élünk, s ehhez szeretnénk ragaszkodni – zárta gondolatait az előadó.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: