Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Új buszmegállók Kéttornyúlakon

Huszár Hajnal | 2021.12.10.

Régi lakossági igényt váltott valóra az önkormányzat azzal, hogy új buszmegállókat építtetett a faluban. A három váró mindegyike régi, elhasznált, szedett-vedett kinézetű volt már, a városrész lakói a tanácsadó testületen keresztül is többször kérték azok cseréjét.

Az új várók alapját már korábban kialakította és lebetonozta a Városgondnokság, ma pedig a felépítmények közül kettő a helyére is került. A 3 x 1,5 méter méretű, három oldalon zárt, fedett, ülőkével ellátott, átlátszó falú buszvárók közelebb állnak a buszöbölhöz, mint a régiek, megjelenésükben igényesebbek és komfortosabb körülményeket biztosítanak a várakozáshoz.

– Nagyon örülünk, hogy végre elkészültek az új buszvárók, már nagyon vártuk és bízom benne, hogy a lakosság tetszését is elnyeri – mondta Magvasi Józsefné, a tanácsadó testület tagja. Emlékeztetett, többször is tolmácsolták ezt a kérést a városvezetés felé, sőt azt is elmondták, milyen típusú várót szeretnének. A most telepített felépítmények megfelelnek ennek – tette hozzá.

Szabó-Illés Viktória Kéttornyúlakon él, mint mondta, kisbabája születése előtt rendszeresen busszal járt pápai munkahelyére és a szomszédos Dákára is. A régi buszvárókat igénytelennek tartotta, az újat látva azt fogalmazta meg, nagyon tetszik neki és praktikusnak találja, hogy a buszöböl közvetlen közelében kaptak helyet, átlátszó fala pedig biztosítja a kilátást.

A három buszmegállóból pénteken kettőt telepítettek a szakemberek, a harmadikat pedig várhatóan jövő hét közepén szállítják le – tudtuk meg dr. Áldozó Tamás polgármestertől. A városvezető elmondta, az új buszvárók 2,2 millió forintba kerültek és ezekkel egy feladatot sikerült megoldani abból a sorból, amit a falu lakóival és a tanácsadó testülettel már több alkalommal is áttekintettek.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: