Jótékonyság a sporton keresztül

971
Fotó: Haraszti Gábor

819.500 forint gyűlt össze a Koko Gym SE jótékonysági sparring napján, ahol 15 klub közel 150 kezdő és haladó versenyzője a Gróf Esterházy Kórház Jövőjéért Alapítványnak gyűjtött.

A rendező klub vezetője, edzője, Korpics Gábor már nem először köti össze a sportot és a jótékonykodást, korábban a gyermekosztálynak és Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézményének gyűjtöttek. Idén az volt a cél, hogy a Gróf Esterházy Kórház sürgősségi osztályát egy új EKG-készülék vásárlásában segítsék. Karacs Attila K1 Európa-bajnok bemelegítése előtt a rendezvényt dr. Áldozó Tamás polgármester nyitotta meg, aki beszédében gratulált a szervezőknek az ötletért, a sportolóknak pedig a részvételért és támogatásért.

A Muay Thai Sparring Day nyitányaként Karacs Attila korábbi profi K1 versenyző egyórás átmozgató tréninget tartott, majd idegen ellenfelek ellen következett a gyakorlóedzés. Közben folyamatosan érkeztek az adományok, melyet a rendezvény zárásaként adtak át az alapítvány képviselőinek. A résztvevők hozzájárulásából és a szponzori felajánlásokból összesen 819.500 forint került az adománydobozba.

– A befolyt összeg nagyobb részét a sürgősségi osztályra fordítjuk, a fennmaradó részt pedig az újszülött osztály fejlesztésére szánjuk – mondta Szabadi János, a kedvezményezett alapítvány kuratóriumi elnöke. – Nagyon köszönöm Korpics Gábornak a szervezést, azt, hogy ránk gondolt és minden résztvevőnek a felajánlást.

A főszervező a rendezvény végén elégedetten értékelt.

– Sajnos a járvány kicsit keresztülhúzta a terveinket, nagyjából a fele jött el azoknak a kluboknak, akik előzetesen igent mondtak a meghívásunkra, de a létszámra így sem volt  panasz – mondta Korpics Gábor. – A befolyt adománynak viszont nagyon örülök, véleményem szerint szép összeg gyűlt össze. Úgy gondolom, fontosak az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések, klubunknál ez már hagyománynak mondható. Egész évben sokat kapunk a szeretetből és a jóságból, így az ünnepekhez közeledve szeretnénk ezt viszonozni – mutatott rá a főszervező.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!