Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Második győzelmüket szerezték a vízilabdázók

Haraszti Gábor | 2021.12.19.

A Dunántúli Vízilabda Liga serdülő bajnokságában egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az alapszakasz negyedik, pápai fordulóját a Pápai SE.

A házigazdák előbb a Velence Plusz B együttese, majd a csoportot vezető Tatabánya ellen ugrottak vízbe. Cseh László tanítványainak reális esélye a velenceiek ellen volt a győzelemre, akik az első negyedben kétgólos előnybe kerültek. A második hét percben Balogh és Szabó góljaival fordítottak a vendéglátók és előnyüket meg is őrizték a mérkőzés végéig. A PSE játékosainak a korosztályos válogatottakat soraiban tudó Tatabánya ellen nem volt esélye, a vendégek nagyarányú győzelmet arattak. A bajnoki forduló után Cseh László edző azt mondta, reális eredmények születtek.

– A Velence ellen gyorsan megszereztük a vezetést és ezután is mi domináltunk, három ziccerünk volt, amik sajnos kimaradtak – mondta a csapat edzője. – Ahogy az lenni szokott, az ellenfél ezt kihasználta és fordított, ám összeszedtünk magunkat és 9-6-ra győzni tudtunk. A Tatabánya ellen a tisztes helytállás volt a cél, tudni kell róluk, hogy harminc igazolt játékossal rendelkeznek, köztük utánpótlás-válogatottakkal, heti hat edzésük van, külön erőnléti foglalkozásokkal, teljesen megérdemelten vezetik a bajnokságot.

A bajnokság január 22-én Érden folytatódik.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: