Évzáró ünnepséget tartottak a cselgáncsozók

425
Fotó: Haraszti Gábor

A Pápai Judo Akadémia évzáróval egybekötött karácsonyi ünnepséget rendezett a Pápai Küzdősport Centrumban, ahol megválasztották az év legjobb női és férfi versenyzőjét. Az idei évben Meksz Alexa és Töreki Koppány érdemelte ki az év judósának járó elismerést.

A koronavírus-járvány ellenére eredményes évet zárt a klub, sorrendben ötödik éve végzett a Veszprém megyei judo egyesületek rangsorának élén. Több országos bajnoki cím is fűződik az egyesület nevéhez ráadásul tovább nőtt a fekete övesek száma. Az év végéhez közeledve Pillér Gábor elnök értékelte az évet.

– A tavalyi esztendő végén kitűzött terveinket maradéktalanul meg tudtuk valósítani. Főleg az év első felében sok verseny elmaradt, ennek ellenére az ország 215 judo egyesülete között 136 ponttal a 43. helyen végeztünk a rangsorban, hat helyet javítottunk 2020-hoz képest, ami azt gondolom, nagyon szép teljesítmény. Minden olyan versenyen, amit a Magyar Judo Szövetség rendezett, ott voltunk, ezeken összesen három magyar bajnoki címet, tizenegy 1-6. és két hetedik helyezést szereztünk, ami a mi sportágunkban szintén pontszerző helynek számít. Szeretnék minden tagunknak és szüleinek köszönetet mondani az idei évért, köszönjük az önkormányzat és szponzoraink támogatását.

Az ünnepségen minden pontszerző és dobogós helyen végző versenyzőt és edzőiket díjazták, emellett azokat is, akik a háttérből segítik az egyesület munkáját. 

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!