Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
A város velünk épül

Innen érkezik a Kossuth utca térkőburkolata

Huszár Hajnal | 2022.01.15.

Ez a kő hazajön Pápára – fogalmazott a Pápa Városi Televízió A város velünk épül című hírmagazinjának nemrégiben Budai Attila, a tardosi kőbánya tulajdonos ügyvezetője, miután ellátogatott városunkba, s azt látta, hogy nagyon sok helyen használták már az Esterházyak is a tardosi vörös márványt. A műsor stábja pedig ellátogatott Tardosra, hogy megmutassa, honnan érkeznek és milyen feldolgozás után díszítik, szolgálják majd a megújuló sétálóutcát az új utcakövek.

A Komárom-Esztergom megyében található Gerecse hegységben lévő, 76 hektáros bányában erős mínuszok és jeges szél fogadta a stábot, a külszíni bányászat azonban ezen a napon is folyt. Mint megtudtuk,

– A kőfejtő a tengerszint felett 460 méterre fekszik és több bányarészből áll. Többféle követ bányászunk, Pápára is ötféle színű követ szállítunk. A jura kori vörös mészkő, melyet sokszor vörös márványnak neveznek tulajdonképpen mészkő, de legalább olyan jól megmunkálható – csiszolható és faragható – mint a márvány, fagyálló tulajdonsága pedig alkalmassá teszi a kültéri használatra is. A bányászat ezen a területen évszázadok óta folyik, az innen kitermelt kőzet nagyon régóta bizonyítja kiváló tulajdonságait – magyarázta Budai Attila.

A bányászat során a különböző talajrétegekből különböző színű köveket bányásznak, a bánya felső részéből származik a Danubia névre keresztelt szürkés-barnás kő, alatta a mindenütt ismert vöröses színű kőzet található, lejjebb az őszi lomb színű kő található, még mélyebben sárga, legalul pedig szürke színű mészkő uralja a vidéket.

A bányászat során a cél az, hogy minél nagyobb kőtömböket emeljenek ki, hiszen a leggazdaságosabban ez dolgozható fel. Nem robbantásos, hanem fűrészelési technikát alkalmaznak, vízszintesen és függőlegesen is furatokat készítenek a hegyben, ezekbe gyémántszegmenst tartalmazó acélsodronyt fűznek, amivel elvágják a kőzetet 30-60 tonnás darabokra. Ezeket speciális technológiával, duplafalú acélpárna segítségével kitolják a hegyből, aztán akkorára darabolják, hogy szállítható legyen és beférjen a kőfeldolgozó gépekbe, amik szintén itt a bányaterületen találhatók.

A roppant gépeken szállított, hatalmas, súlyos kőtömbök a 14 kilométerre lévő, dunaalmási kőfeldolgozó műhelybe kerülnek, itt a megrendelő igényeinek megfelelően tovább darabolják és felületkezelik a követ, a végső felhasználásnak megfelelően.

A Kossuth utcába stokkolt felületű köveket készítenek, hiszen kültéri használatra leginkább ez alkalmas csúszásmentessége miatt. A középen húzódó szegélyköveknek 15 centiméter vastagságú, szürkés-barnás árnyalatú követ használnak, a járófelületet őszi lomb fantázianévre hallgató sárgás-vöröses, Danubia elnevezésű szürkés-barnás árnyalatú, teljesen vöröses és teljesen sárgás tardosi kő adja majd. Az első raklapnyi burkolókövek már csomagolva várják a szállítást, éppúgy, mint a tömblépcsőként megjelenő, középen sokkolt nagyobb darabok, amik majd az üzletbejáratokba kerülnek.

A megújuló Kossuth utca új járófelületének kövein a cég 50-60 munkatársa dolgozik – tudtuk meg Budai Attilától.

(Bővebben a Pápa Városi Televízió A város velünk épül című műsorában, szerdán 18.15-kor,  a Híradó után.)


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: