Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Új helyszíne lesz a Hattól nyolcig vetítéssorozatnak

Babos Petra | 2022.02.04.

A tavaly ősszel indított Hattól nyolcig elnevezésű vetítéssorozat februártól új helyszínen, a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében várja az érdeklődőket havi rendszerességgel, minden hónap első hétfőjén.

Horváth Dorina, a JMK szakmai vezetője elmondta, a színházépületben az első filmet, vagyis a Három óriásplakát Ebbing határában című brit-amerikai feliratos filmdrámát február 7-én 18 órától láthatja a közönség. A sorozat következő alkalma március 7-én lesz, akkor a Lady Bird című filmet vetítik.

– A vetítéssorozat célja, hogy bemutassuk azokat a filmeket, amelyek a populáris és a művészmozik között helyezkednek el félúton, valamint szeretnénk megmutatni, hogy nemcsak ez a két szélsőséges műfaj van, hanem olyan filmek is, amelyek igényesek és a kritikusoknak is elnyerték a tetszését, de a moziban nem vetítették olyan sűrűn ezeket. A következő két vetítésen különösen számítunk a fiatalokra, diákokra, hiszen olyan filmekről van szó, amelyek mélyen formálják, hatással bírnak az életükre. Szeretnénk megmutatni számukra, hogy bár akadnak remek képregény-filmek, de van élet a Pókemberen túl, miközben nem kell lemondani sem humorról, sem az izgalmakról vagy éppen a pörgős kalandokról – tudtuk meg Horváth Dorinától. A szakmai vezető kiemelte, azért is örülnek annak, hogy új helyszínre költözik a sorozat, mert a színházteremben sokkal nagyobb lehetőségük van arra, hogy a vetítést követően kötetlen keretek között beszélgetésre invitálják a résztvevőket a filmről és annak hatásairól.

Jegyeket a helyszínen, a vetítés előtt egy órával válthatnak az érdeklődők.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: