Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Bábcsoportvezetői képzés a Pegazusban

Babos Petra | 2020.10.24.

A Pápai Művelődéstörténeti Társaság és a Pegazus Színház a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával az amatőr bábjátszás fejlesztését célzó projektet indít Veszprém és Zala megyében. Céljuk, hogy ezt a komplex, izgalmas művészeti ágat minél több gyermek és fiatal ismerje és szeresse meg, gyakorolja aktívan az amatőr bábjátszáson keresztül. Szeretnék, ha az általuk támogatott csoportok hosszú távon, jó szakmai színvonalon, sikeresen tudnának működni, fejlesztve tagjaikat. Ehhez nyújtanak a projektben szakmai támogatást, képzést, és adnak motivációt, valamint építik a megyei bábos hálózatokat. Minden csoportvezetőnek, érdeklődőnek örülnek, aki részt vesz ezen a képzésen.

Dr. Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója elmondta, harmadik éve dolgoznak együtt a Pegazus Színházzal egy régiós bábfejlesztő programon. Ez a Nemzeti Művelődési Intézet egy európai uniós projektjének köszönhetően valósul meg.

– A projektnek nagy sikere van, ezért döntöttünk úgy, hogy a Pápai Művelődéstörténeti Társasággal együtt megpróbálunk egy újabb pályázatot. Nagy örömünkre ez is sikeres volt, így ennek köszönhetően egy bábcsoportvezetői képzés indul 90 órában. A képzéseket a járványügyi helyzetre és a több megyéből érkező résztvevőkre való tekintettel hétvégi napokon, intenzíven tervezzük. Egy-egy hétvégén 15 tanórát tartunk a két nap során, tehát 2020-ban is és 2021-ben is 3-3 hétvége alatt zajlik le a képzés. Az első képzési hétvége a mostani, helyszíne a Pegazus Színház épülete. A projekt szakmai tevékenységei közé tartozik a bábcsoportok indítása és működtetése szakmai mentorálással, Veszprém megyében hat, míg Zala megyében két csoport indul. Tervezünk még Dunántúli Bábos Szakmai Napot és Megyei Bábos Találkozót is a projekt keretében, Veszprémben – tudtuk meg a megyei igazgatótól.

Végh Zsolt, a Pegazus Színház igazgatója, a program szakmai vezetője elmondta, nagy öröm számukra, hogy a bábozást, a bábbal való játékot támogathatják, hiszen a különleges játékforma feledésbe ment az utóbbi években.

– Fontos a bábprodukciót készítő csoport esetében, hogy be is tudja mutatni az előadást. Mi, a Pegazus Színház segítünk a bábcsoportvezetőknek a bábok megtervezésétől egészen az előadásig. Cél, hogy a csoportvezető létre tudjon hozni egy olyan csoportot, akik aztán produkciót is színpadra tudnak a későbbiekben állítani. Olyan jó, stabil alapokat akarunk adni, a báb, mint önálló színházi műfajon belül, mellyel a legkevesebb szakmai kudarc érheti a csoportvezetőket. Szeretnénk megértetni, hogy a bábot mire érdemes és kell használni, de beszélünk a bábok tervezéséről, a kivitelezésről, a rendezésről, a díszletekről és a jelmezekről is – emelte ki Végh Zsolt, aki hozzátette, 60 óra után egy portfóliót kell beadniuk a csoportvezetőknek, amelyben annak a szakmai indíttatásnak kell megfogalmazódnia, ami bizonyítja, hogy az adott személy képes egy csoport elindítására és sikeres működtetésére.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.04.19.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: