Megáldották a Szent Anna-templom akadálymentesített feljáróját

892
Fotó: Babos Petra

A betegek világnapján, a betegek szentmiséje előtt áldotta meg ma délután Salgó Ferenc címzetes esperes, plébániai kormányzó a Szent Anna-templom akadálymentesített feljáróját.

Salgó Ferenc a Médiacentrumnak elmondta, korábban gyakran rendeztek olyan programokat a plébánián, ahol beteg, mozgássérült gyerekeket, felnőtteket láttak vendégül. Mivel több lépcsőfok vezet fel a templomba, sokaknak nehézséget okozott a bejutás, így egy régi tervük vált most valóra azzal, hogy elkészült az épület oldalánál lévő járdaszakasz és a rámpa.

Salgó Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy most már akadálymentesen lehet jönni a szentmisékre, szeretettel várják azokat a híveket is, akiknek eddig nehézséget okozott a bejutás.

A beruházást Pápa Város Önkormányzata 2 millió forinttal támogatta.

Dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, az önkormányzat számára fontos az, hogy azok a közösségi épületek, ahol nagyobb létszámban találkoznak pápaiak, megközelíthetőek legyenek mindenki számára. A templomokba jó eséllyel idősebb hívők is érkeznek, akik számára az akadálymentes bejutás éppen olyan fontos, mint bármilyen más helyen – emelte ki a polgármester, aki hozzátette, reméli, a most átadott útszakasz és rámpa jó szolgálatot tesz majd az ide érkező hívőknek.

A szentmisén Salgó Ferenc és Szabó Zoltán káplán kiszolgáltatták a betegek szentségét, valamint a résztvevők közösen imádkoztak a betegek gyógyulásáért.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!