Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Közéleti show Ceglédi Zoltánnal

Babos Petra | 2022.02.18.

Közéleti show-ra invitálta az érdeklődőket ma délután Grőber Attila országgyűlésiképviselő-jelölt az egyik belvárosi étterembe. A rendezvény vendége Ceglédi Zoltán publicista, humorista volt.

Grőber Attila a rendezvény előtt a Médiacentrumnak elmondta, az előválasztás után végiggondolták, hogy mit csinálnak majd a kampányban.

– Megfogalmaztam egy programot, aminek volt már egy elődje, a Petőfi Asztaltársaság. A programnak azt a címet adtam, hogy Politikai szakértők, szakértő politikusok. Azt gondolom, nemcsak arra van szükség, hogy politikusok elmondják, hogy ők mit gondolnak, hanem időnként arra is, hogy politikai elemzők tartsanak elénk tükröt. Ha valaki kampányol, az lelkileg és fizikailag is embert próbáló. Ilyenkor hajlamos arra, hogy elvárja, mások is hasonlóképpen gondolkodjanak, mint amit ő gondol a világról. Sokan sokféleképpen gondolkodunk, tiszteletben kell ezt tartani. Ezért úgy gondolom, hogy néha kell, hogy egy szakértőt is meghallgassunk, aki azokra a hiátusokra, amelyek bennünk vannak, felhívja a figyelmünket. Ezért hívtuk meg a mai rendezvényre Ceglédi Zoltánt. A kampány során más előadóink is lesznek még – emelte ki a képviselőjelölt.

– Ceglédi Zoltán politikai elemzőként kiváló humorista is, így nem olyan nagy baj, ha ki tudjuk magunkat nevetni az est során. Én történelemtanárként úgy gondolom, hogy ezt a tantárgyat nagyon érdekes tanítani, mert azt emberek alakították, akik egy csomó olyan dolgot tettek, amin jókat lehet nevetni.  És a jelen politikája egyszer majd történelem lesz – mondta Grőber Attila. – Nem azért hívunk meg előadókat, hogy mantrázzák azt, amit én gondolok. Szerintem a tükörre, a szembenézésre szükségünk van, hiszen ha mindig egy zárt közösségnek a gondolkodásával találkozunk, akkor tényleg elhisszük, hogy nekünk mindenben igazunk van. Láttunk már olyan politikusokat, akik azt gondolták, hogy ők mindent tudnak, mindenhez értenek.

A fórumon Ceglédi Zoltán szólt többek közt politikai és közéleti jelenségekről, a koronavírus-járványról, az egészségügy és az oktatás helyzetéről is.

A rendezvény végén a megjelentek kérdéseket tehettek fel az előadóknak.

Grőber Attila végül elmondta, folytatják az aláírásgyűjtést, holnap falujárásba kezdenek, amelynek során igyekeznek minél több választópolgárhoz eljutni. A legközelebbi közösségi programjuk március 4-én lesz Hiller Istvánnal.


  • Friss hírünk
    ZENE

    Mikor átjár bennünket a zene rezgése…

    Az amerikai énekes-dalszerző, Ray Dalton (1990) 6 évesen kezdett el énekelni...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: