Online farsangi koncert a Bartókban

587
Fotó: Babos Petra

Cápa, lovag, csacsi, király, pomponlányok, boszorkányok és egyéb vidám jelmezbe öltözött kisdiákok szerepeltek a rendhagyó farsangi koncerten ma délután a Bartók Béla Zeneiskolában. A zenei csemegét online követhették az érdeklődők a zeneiskola Facebook-oldalán, a Pápa Városi Televízió munkatársainak köszönhetően.

Horváth Adrián, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója elmondta, tavaly a pandémia miatt elmaradt a koncert, de idén mindenképpen szerették volna megszervezni a farsangi hangversenyt.

– A növendékek egészen elszoktak a szereplésektől, már hiányzott nekik a fellépési lehetőség, ezért döntöttünk úgy, hogy online formában szervezzük meg a programot. A gyerekek jelmezben játszottak hangszereiken. Nincsenek kimondottan farsangi művek, mindenki azt adhatta elő, amit szeretett volna, de az összes növendékünk vidám dallamokat választott – tudtuk meg Horváth Adriántól, aki hozzátette, a farsangi hangverseny mindig népszerű, ezúttal több mint húsz gyermek mutatkozott be.

– A hangszereket tekintve teljes volt a repertoár, volt például zongora-, cselló- és gitárjáték. De felcsendült kamara- és szólózene is, tehát minden megtalálható volt, mi szem-szájnak ingere – emelte ki az igazgató.

A fellépők között szerepelt egy kedves gengszterlány, Péntek Lívia Lilla, akitől megtudtuk, nagyon szeret gitározni, kiskora óta nagy álma volt, hogy ezen a hangszeren játszhasson. Lívia örömmel jelentkezett a koncertre, mert fontosnak tartja, hogy közönség előtt is gitározzon, így könnyebben megszokja, ha majd még több ember előtt kell játszania.

Illés Barnabás lovagnak öltözött. A kisfiú trombitán játszott, mert már kiskorában is a fúvós hangszereket szerette a leginkább. Kiemelte, örül, hogy felléphetett a mai koncerten, hiszen ez egy jó lehetőség a gyakorlásra.

A koncerten Csőbör Zsófia, Csőbör Eszter, Illés Barnabás, Buti Aliz, Dekovics Levente, Péntek Lívia Lilla, Győrffy Huba, Márkus Máté, Faller Liza, Mógor Dorka, Szekér Lili, Szabó Csongor, Bence Albert, Balogh Lauretta, Kádár Kornélia Boglárka, Bérczi Roland, Kemenczki Gábor, Balogh Liliana, Buti Nóra, Horváth Milán, Szalai Marcell, Simon Gábor, Réthi Adél, Nagy Kamilla, Mezőfi Zsombor, Hetyei Dániel, Császár Anna és Márkus Luca léptek fel.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!