Régi ízek Németbánya konyháiból

1109
Fotó: Babos Petra

Akiket érdekel a helyi gasztronómia, a különleges bakonyi ételek, azok számára igazi kuriózumot tartogatott Kiss Albertné Régi ízek egy bakonyi sváb falu, Németbánya konyháiból című receptkönyvének bemutatója a Jókai Mór Városi Könyvtárban ma délután. A kötet szerzője a Pápához közeli festői kis falu, Németbánya jellegzetes, ínycsiklandó ízeit, étkezési szokásait tárja az olvasók elé.

Kiss Albertné elmondta, elsőként a családi szakácskönyvet készítette el, amiben minden olyan étel szerepelt, amelyet szerettek, fogyasztottak a családdal. Aztán bevitte a városi könyvtárba beköttetni, ahol dr. Hermann István igazgató örömmel fogadta, s kért egy példányt.

– Később úgy döntöttem, Németbánya jellegzetes ételeit is egy kötetbe foglalom, mivel úgy éreztem, feledésbe megy a sok-sok recept. Mindent leírtam, amit meséltek nekem. Nagyon takarékosan éltek a németbányaiak, de mégis nagyon jó ízű ételeket főztek. A svábok nem milligrammokban mérték a hozzávalókat, hanem érzésük és belátásuk szerint. A sváb konyhát a mértékletesség és a takarékosság jellemzi. Mindent megtermeltek, ami a konyhára kellett, a zöldségeket tartósították, a gyümölcsöket aszalták. Húst ritkán fogyasztottak, inkább ünnep- és vásárnapokon került az asztalra. Fűszereket nem igazán termeltek, azt csak a boltban tudták megvásárolni – tudtuk meg Kiss Albertnétől.

– A németek 270 évvel ezelőtt érkeztek a faluba, akkor települtek be, s hozták magukkal a gasztronómiai szokásaikat, de ez az évek során sokat változott, s hatott rá a magyar konyha is, ebből lett aztán az a finom sváb gasztronómia, ami most a könyvből is megismerhető – emelte ki.

A receptkönyv összeállításhoz nagy segítséget kaptak a 93 éves Somkuti Andrásnétól, aki élénken emlékezett arra, hogy régen hogyan főztek. Kungl Ignácné a kelt tészták és a sütemények előkészítésében segédkezett, az ételek elkészítésére, azok megfőzésére, fotózására a könyv összeállítója, Kiss Albertné vállalkozott. A könyvben nemcsak receptek találhatók képekkel, hanem van benne falutörténet is.

A kötetben levesek, húsok, mártások, saláták, főzelékek, kifőtt tészták és sütemények receptjei kaptak helyet, de a hagyományos disznóölésről is olvashatunk benne.

A rendezvényen Kiss Albertné a Németbányai Értéktárat is bemutatta. Kiemelte, jelenleg harminc értékük van az értéktárban, melyeket a jövőben szeretnének egy kötet formájában a nagyközönséggel megismertetni.

A könyvbemutatón a résztvevők borlevest és kelt rétest is kóstolhattak, melyek Kiss Albertné kedvenc finomságai.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!