Pápai származású diplomata a Krakkói Főkonzulátus élén

Dr. Gerencsér Tibort sokan ismerhetik városunkban, hiszen élete első 18 évét Pápán töltötte, ide járt általános iskolába és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Az egyetemi évek, majd a munkája elszólították szülővárosából, sőt, egy időre az országból is, de mindig szeretettel gondol Pápára. Dr. Gerencsér Tibor néhány hete krakkói főkonzul. Vele beszélgettünk a Pápán töltött gyermekévekről, tanáregyéniségekről, az előtte álló feladatokról.

– Életem első 18 évét Pápán töltöttem, ezért az itt eltöltött idő rendkívül nagy hatással van rám. A város gazdag történelme, híres szülöttei, mint például Lázár Andor vagy Sulyok Dezső példája ugyanúgy inspirált eddigi pályám során, mint szűkebb és tágabb környezetem, szüleim, ismerőseim és barátaim, akik jelentős része szintén pápai, vagy környékbeli.  

A Tókertben nőttem fel, egy olyan közegben, ahol a szomszédok nemcsak ismerték egymást, hanem gyakran összejártak, sőt szükség esetén segítettek is a másiknak. Hamar felismertem tehát az emberek közötti szolidaritás fontosságát, ezért is döntöttem úgy, hogy egyszer majd a közjót szolgálva az embereknek akarok segíteni.

Gyermekkorom jelentős részét a Gróf út – Ötödik utca – Bakony-ér által határolt városrészben éltem le, ezért ez a környék nagyon közel áll a szívemhez. A Kisligetben vagy a Spartacus pálya mellett haladva a mai napig előjönnek bennem a régi szép emlékek az egykori nagy beszélgetésekről, vagy a barátokkal való futballmeccsekről.

Hálás szívvel emlékszem vissza nevelőimre, tanáraimra is. A Tókerti Óvodában Lékai Mihályné volt a gondozóm, aki a ’80-as, ’90-es évek fordulóján több alkalommal szervezett számunkra kirándulást Ausztriába. Erzsi néni családjával jó kapcsolat alakult ki, ezért, ha otthon vagyok, a több évtizedes hagyomány szerint húsvétkor még mindig elmegyek őt meglocsolni.

Később a Munkácsy Mihály Általános Iskola képzőművészeti osztályába jártam. Ebből az időből osztályfőnökeim – Vargáné Csehi Gabriella, Kiss Józsefné, Peidl Lászlóné – mellett Iványi Andrea tanárnőre emlékszem vissza szívesen, aki tengernyi türelemmel oktatta nekünk a néptáncot. A csoportunkkal több fellépésünk is volt, ekkor viszont még nem gondoltam, hogy egyszer a nyilvános szereplések a mindennapjaim részei lesznek. Hálás vagyok emellett Tóth Kálmán tanár úrnak, aki a népművészettel és a huszár hagyományokkal ismertetett meg, illetve Somogyi Zoltánnak, aki a bélyeggyűjtés rejtelmeibe vezetett be.

Büszke vagyok arra, hogy középiskolai tanulmányaimat a több mint 350 éves, pálos és bencés hagyományokkal rendelkező Türr István Gimnáziumban végezhettem. Itt olyan kiváló tanáregyéniségek formáltak, mint Eppel Ferenc vagy Pénzes Ferenc tanár urak. Zsuppán István tanár úrra azért emlékszem vissza szívesen, mivel megértette velem és társaimmal, hogy mit is jelent az a „türrös szellem”. Mayer Károlyné Jutka nénire szintén hálával gondolok vissza, mivel középiskolás éveim alatt végig hozzá jártam énekkarra. Bátyai Gyula osztályfőnökünkkel 2014-ben még együtt ünnepeltük a 10 éves osztálytalálkozónkat, ő viszont sajnos már nincs velünk. A türrös évekből ki kell emelnem még egy személyt, Grőber Attila tanár urat, mivel nagyrészt az ő érdeme, hogy megszerettem a történelmet.

– Hogyan került kapcsolatba a lengyelséggel, a lengyel-magyar kapcsolatokkal?

– A középiskola után az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakára jelentkeztem. Az egyetemen a véletlennek köszönhetően ismertem meg Kiss Gy. Csaba professzor urat, aki azután meghatározta pályám későbbi alakulását. Tanárként és emberként egyaránt nagy hatással volt rám, a mentoromnak tartom. Az ő bíztatására kezdtem el lengyelül tanulni, s adtam be a jelentkezésemet az ELTE lengyel szakára.

Lengyelországról, a lengyel nyelvről és kultúráról korábban nem tudtam többet, mint egy átlag magyar fiatal. Jól emlékszem, hogy lengyelekkel először éppen Pápán, a Teveli úti piacon találkoztam a 80-as, 90-es évek fordulóján. Fekete–fehér rendszámos autójukból árulták portékájukat, mi is gyakran vásároltunk tőlük. Amikor ott, előttem társalogtak ezen a rendkívül dallamos, madárcsicsergéshez hasonló nyelven, nem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanúgy fogok beszélni, mint ők.

Az egyetem után több évig dolgoztam Varsóban az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata nevű nemzetközi szervezetnél, ahol történelemmel kapcsolatos ifjúsági és oktatási projektekkel foglalkoztam. Ezek voltak a tanulóéveim, itt rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Pár év után viszont hazahúzott a szívem Magyarországra, ezért visszatértem Budapestre, hogy befejezzem a doktori tanulmányaimat. Disszertációmat a két világháború közötti magyar–lengyel kulturális kapcsolatokról írtam.

Ezt követően lettem a 2018-ban életre hívott magyarországi Wacław Felczak Alapítvány igazgatója. Az alapítvány egyik fő célkitűzése a lengyel–magyar barátság tovább örökítése volt a fiatal generációk számára, ezért ez egy igazán testhezálló feladat volt számomra. Többek között konferenciákat, panelbeszélgetéseket szerveztünk, s közel 30 lengyel tárgyú könyvet adtunk ki. A legnagyobb eredménynek mégis azt tartom, hogy működésünk első két évében több mint 2.000 középiskolás – köztük néhány pápai – diák számára tettük lehetővé, hogy ellátogasson Lengyelországba. Egészen fantasztikus ország, ezért mindenkinek ajánlom, hogy felkeresse!

– Hogyan mutatná be a lengyel-magyar kapcsolatokat?

– A lengyel–magyar kapcsolatoknak három pillére van, amelyek a következők: a történelmi tradíciók, a hasonló érdekek, illetve a két nemzet tagjaiban a másik iránt meglévő hagyományos barátság érzése.

Szövetségünk szervezeti alapját a közös NATO és EU tagság adja. Ezek mellett az együttműködés elsőrangú platformja a jövő évben immár 30 éves Visegrádi Együttműködés, amelynek elnöki tisztségét most éppen Lengyelország tölti be. A rendszerváltást követő évtizedekben Budapest és Varsó között tehát egy olyan egyedülálló kötelék alakult ki, amely mindkét állam számára érték, fenntartása pedig alapvető érdek.

A magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm közös határozata alapján 2007-től kezdve minden év március 23-án tartjuk a Magyar–Lengyel Barátság Napját. Ennek keretében találkozik egymással a magyar és a lengyel államfő, egyeztetésüknek egyik évben az egyik, másik évben a másik ország ad otthont.

Magyarország tehát kiemelt partnerként kezeli Lengyelországot, amelynek legékesebb példája, hogy a varsói és a krakkói külképviselet mellé 2020. október 22-én Gdańskban nyitottunk főkonzulátust.

– Főkonzulként mit tart a legfontosabb feladatának?

– Magyarország Krakkói Főkonzuljaként 2020. szeptember 15-én kezdtem meg működésemet. Feladatom egyrészt a dél-lengyelországi régió Magyarországgal való gazdasági kapcsolatainak erősítése. Ebbe természetesen beleértendő a pápai és Veszprém megyei vállalatoknak való segítségnyújtás is, ezért bízom benne, hogy a térség a jövőben minél több gazdasági kapcsolatot tud létesíteni a konzuli kerületemhez tartozó partnerekkel. Úgy gondolom, hogy a jelen gazdasági helyzetben például a somlói bor számára vonzó lehet a magyarországihoz képest négyszeres nagyságú lengyel piac.

Dél-Lengyelország rendkívül gazdag magyar vonatkozású történelmi emlékekben, ezért ezek számbavétele, ápolása és gyarapítása szintén fontos feladatom. Példának okáért nemsokára Szent Hedvig tiszteletére állítunk emléktáblát Krakkóban. Most emlékeztünk meg az 1956-os forradalom évfordulójáról is. Történelmi tény, hogy 1956-ban a lengyelek nagy mennyiségű vért gyűjtöttek a magyar forradalom sérültjei számára. Ennek apropóján a Főkonzulátus most önkéntes véradási kampányt indított, amelyet a helyi hatóságok és lakosság egyaránt láthatóan támogat.

Kötelességemnek tartom a testvérvárosok közötti összeköttetés erősítését, az egyetemi, kulturális és társadalmi szervek közötti kapcsolat elősegítését is. Pápának Gorlice, Veszprémnek pedig Tarnów a lengyel testvérvárosa, mind a két település az én konzuli kerületemhez tartozó Kislengyelország Vajdaságban található. Remélem, hogy nemcsak ezeket a kapcsolatokat tudjuk tovább erősíteni, hanem a rendelkezésre álló tapasztalattal a megye más városainak is sikerül majd új lengyel testvérvárosi együttműködést kezdeményeznie. A kapcsolattartás elősegítésében számíthatnak Magyarország Krakkói Főkonzulátusának segítő közreműködésére.

– Tartja még a kapcsolatot pápai barátokkal, ismerősökkel? Milyen gyakran jár haza?

– Nagyon erős a kötődésem a szülővárosomhoz, ennek megfelelően természetesen rendszeresen tartom a kapcsolatot az otthoniakkal. Krakkó immár a negyedik hely itt Közép-Európában, ahol egyszer majd azt mondhatom, hogy már itthon vagyok. De otthon mindvégig csak egy lesz, ez pedig Pápa.