Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Purim, a legvidámabb zsidó ünnep

Babos Petra | 2022.03.16.

„Tegyétek azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá…” – az Eszter könyvében olvasható sorok magukban foglalják a legvidámabb zsidó ünnep, a Purim lényegét – mondta köszöntőjében Schmidt Orsolya, szervező a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület elnöke ma kora este Purim ünnepén a zsinagógában. Purim egynapos ünnepe Ádár 14. napján van, ebben az évben március 16-án. Ilyenkor arról emlékezünk meg, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 451. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. A Purim név a „sorsvetést” jelentő héber szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor ki akarta irtani a zsidókat.

– Egy kis kihagyás után, most újra együtt lehetünk itt a zsinagógában, Purim ünnepén. Készültünk forró teával és tagjainknak köszönhetően harapnivaló finomságok is kerültek az asztalra. Ezzel is szeretnénk teljesíteni az ünnep egyik micváját, azaz parancsolatát, mely szerint ételadománnyal kedveskedünk ismerőseinknek, barátainknak vagy éppen a nélkülözőknek. Talán napjainkban ez a feladat még inkább fontossá válik a közelben dúló háború kapcsán – emelte ki az elnök, majd hozzátette, a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület tagságával szeretnének hűek maradni a Purim hagyományához, s a nevetésnek, játéknak, beszélgetésének teret adva találkozásokra hívni az érdeklődőket a zsinagóga épületébe. 

Schmidt Orsolyától megtudtuk, a mai napon kicsik és nagyok egyaránt készíthettek álarcot, az egyesület tagjai felolvasták Eszter könyvét, mely szintén az ünnep egyik micvája, s hogy senki ne fagyjon át.

Az egyesület elnöke a Médiacentrumnak elmondta, a közelmúltban érkeztek a zsinagógába padok a budapesti Dózsa György úti zsinagógából.

– Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a budapesti zsidó hitközségnek és az országos szervezetnek, azért, hogy ezek a padok Pápára kerülhettek. Nagy-nagy öröm ez számunkra, hiszen ismerősökön keresztül juthatott ide az adomány. Ezek jelképesek, hiszen nem rakjuk tele a zsinagógát padokkal, de nagyon fontos berendezési tárgyai minden zsinagógának, ezért azt gondoljuk, hogy helyet kaphatnak véglegesen itt. Van még egy rabbiszék  a Tóra-szekrény mellett, s még néhány pad is a szekrény másik oldalán. Reményeim szerint, hamarosan a helyükre kerülnek ezek a padok – fűzte hozzá.

Az egyesület soron következő rendezvénye április 15-én lesz, akkor a Pészach-ot, az egyiptomi kivonulás ünnepét tartják meg.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: