Szavazz és szavalj!

449
Fotó: Babos Petra

A Jókai Mór Városi Könyvtár több programmal is készül a költészet napjára, az egyik ilyen esemény, hogy közös versmondásra hívja az érdeklődőket.

Polovitzerné Antal Mónika szakmai vezető elmondta, a költészet napján közös szavalásra várják a jelentkezőket a Fő térre.

– A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük, József Attila születésnapján, április 11-én. Ez alkalomból szavazásra és szavalásra hívunk mindenkit, aki szereti a verseket és azokat is, akik most ismerkednek a költészettel. Kollégáimmal  tíz magyar költő versét – Ady Endre: A föl-földobott kő, Garai Gábor: Jókedvet adj, József Attila: Kertész leszek, Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom, Nagy László: Adjon Isten, Petőfi Sándor: Füstbement terv, Radnóti Miklós: Nem tudhatom…, Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért, Váci Mihály: Még nem elég! és Wass Albert: Látható Isten – választottuk ki. Ezekre a versekre március 31-ig lehet szavazni telefonon, e-mailben, a könyvtár Facebook-oldalán és személyesen a bibliotékában. A legtöbb szavazatot kapott verset a költészet napján 10 órakor közösen mondjuk el a Fő téren. A választható versek a könyvtárban kiállított paravánon is megtekinthetők, valamint az esemény plakátján található QR-kód alatt is olvashatók – tudtuk meg a szakmai vezetőtől, aki kiemelte, a költészet nemcsak önkifejezés, örök titokzatosság, amely hatással van az emberre és az élet folyására is.

– Megfoghatatlan és mégis annyira élő. Napjainkban az emberek egyre kevesebb verset olvasnak, felgyorsult életünk miatt kevesebb időnk jut arra, hogy a költészetbe belefeledkezzünk, de azért a verseket elfelejtenünk nem kell. Legyünk büszkék magyar költőinkre, olvassunk minél több verset – hangsúlyozta Polovitzerné Antal Mónika, aki végül Győry Dezső költő szavait idézte: „Szeresd a verset, megtanít sírni vagy szépen búsulni, magasba vágyni, mélységbe hullni…”

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!