Vörös és fekete – Fotókiállítás Bolla Bernadett alkotásaiból

1526
Fotó: Babos Petra

Bolla Bernadett fotográfus alkotásaiból nyílt kiállítás ma délután a Jókai Mór Művelődési Központ színházépületében. A Vörös és fekete című tárlatra válogatott fotók Csiszár Gyula pápai díszműkovács műhelyében készültek. A téma a vas, a tűz, a vörös és a fekete.

Bolla Bernadett a kiállításmegnyitón elmesélte, Csiszár Gyulával 2019-ben találkozott először, amikor egy portrét készített róla egy rendezvényen.

– Akkor még nem ismertük egymást személyesen, de aztán felkért egy koncertjük fotózására, ami a járvány miatt elmaradt. Később  elkezdtünk beszélgetni, s kértem, hogy meglátogathassam őt a műhelyében. Amikor először léptem át a műhely kapuját, az udvaron zártszelvények és szögvasak hevertek hosszú szálakban, egy egész köteg nyersanyag…, hát innen indultunk, s aztán nem volt megállás. Egyre többször látogattam el a műhelybe, egy darabig számoltam, aztán már nem. Beszippantott a hely hangulata, az, ahogyan a szemem láttára a rideg vas megadja magát a tűznek. Volt, hogy sokat beszélgettünk, máskor csak a csattogás, a sistergés hallatszott. Azt hiszem, nagyon sokat tanultam tőle. Nyilván változtam is. Most már másképp nézek rá egy megmunkált anyagra. Ugyanakkor világossá vált, hogy az alkotás folyamata technikailag különböző, ha az ember kovács, zenész vagy történetesen fotográfus, de mindegyiknek a mélyén ugyanaz a tűz lobog, vagyis parázs izzik – emelte ki a fotós, majd hozzátette, a képei nem tanítanak meg senkit kovácsolni, nem írják le a tevékenységet. Csak azt reméli, hogy megmutatnak valamit abból, amit ő érzett a műhelyben töltött órák során.

– Több száz felvétel készült. Sok-sok gondolat futkosott az agyamban a fotózások során és azokban az órákban, amikor otthon egyedül ültem és az utómunkát végeztem a számítógépem. Az utómunka sokszor több időt vesz igénybe, mint maga a fotózás. Szól a zene és van idő gondolkodni. Mégis nekem szavakban nehezen áll össze. A fotók szebben mesélnek. Márai Sándor, Wass Albert, Antoine de Saint-Exupéry és mások gondolatait kértem kölcsön és illesztettem a képekhez, hogy helyettem beszéljenek – zárta gondolatait Bolla Bernadett.

A kiállítást Kaiser Ottó Magyar Örökség díjjal kitüntetett pápai származású fotóművész nyitotta meg. Mint mondta, különleges érzés van benne, hiszen harminc évvel ezelőtt ugyanezen a helyszínen, a színházépületben nyílt meg első pápai fotókiállítása, melyet egykori jó barátja, mestere, Babos János ajánlott akkor az érdeklődők figyelmébe.

Kaiser Ottótól megtudtuk, az elmúlt három évben 86.000 fotót nézett végig egy országos pályázat keretében. Bolla Bernadett képeiről elmondta, az igazi fotográfia legnemesebb vonásait képviselik.

– Bettinek az volt a célja az itt kiállított 26 fotóval, hogy a nézők átéljék azt, amit ő élt át a kovácsműhelyben. Azt hiszem, ez sikerült is. Én érzem a vas illatát, a hideget és meleget, azt, hogy a kovácsmester izmai megfeszülnek miközben dolgozik. Bernadett professzionálisan alkotott, a képei olyanok, mint ő maga, vagyis a képei mögött van tartalom. A fotók maradandóak lesznek az utókor számára – emelte ki a fotóművész.

Csiszár Gyula a Médiacentrum kérdésére elmondta, a közös munkája Bettivel nagyon jó volt, a fotóival megmutatta a díszműkovácsolás egy-egy jól ellesett pillanatát, az apró részletekkel a kovácsmesterség hangulatát.

A rendezvényen elhangzott Csukárdi Sándor: A kovács megkísértése című, erre az alkalomra írt felnőttmeséje, amelyet Rózsás Hajnalka, a Szó és Kép Színpad tagja tolmácsolt.

A kiállításon megjelent művészetbarát közönség az eseményhez illően vörös és fekete ruhában csodálta meg a fotókat.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!