Tóth Gergely a Pápai Lovas Club új elnöke

417
Fotó: Babos Petra

Március 20-án tartotta közgyűlését a Pápai Lovas Club. A tagság egyöntetűen megválasztotta elnöknek Tóth Gergelyt, emellett elnökségi tag lett Menyhárt Erika, Király Krisztina, Keresztes Péter és Tóth Kálmán.

Tóth Gergely elmondása szerint az első lovon készült fotóján a nővérével ülnek egy pónin az udvarukban, pontosan nem emlékszik a felvétel készítésének dátumára, de kisgyermek volt, az biztos, és már akkor rajongott a lovakért.

– Gyakorlatilag elmondhatom, hogy a lovak között nőttem fel, hiszen otthon sokat segítettem az állatok körül, majd pár év kimaradt, amikor nem voltak lovaink. Ha lehet így mondani, akkor  beleszülettem a lovas életbe. Természetesen nem volt kötelező, hogy ezt csináljam, továbbvigyem, de nagyon megtetszett az, amit édesapámtól láttam. Amikor 14 éves lettem, újra lett lovunk, a Makacs, s ekkortól rendszeresen lovagoltam. 2008 óta járok a lovasiskolába, ahol Király Krisztinánál kezdtem el újra lovagolni, ő juttatott el az alapoktól a versenyzői szintig, amiért nagyon hálás vagyok.  Elsődleges célom az volt, hogy a huszárokkal együtt a felvonulásokon részt tudjak venni, majd a rajtengedély-vizsga volt a következő célkitűzésem. Közben annyira megtetszett a lovaglás, hogy jó pár díjugrató versenyen is részt vettem, ám emellett a militaryt is kipróbáltam – mesélte a fiatalember, akitől megtudtuk, jelenleg nem hivatalos tagja a Kassai Lovasíjász Iskolának, de a pápai Piroska törzsnek aktív tagja továbbra is.

Az idén először, a március 15-ei ünnepségen én vezettem a huszárokat, ami megtisztelő feladat volt számomra.

A lovas közösség vezetője  jövőbeli tervei kapcsán elmondta, szeretné, ha ki tudnának alakítani egy múzeumot a lovasiskolában, de az eszközparkot is szeretnék megújítani, s a telep infrastruktúráját fejleszteni. A hosszú távú tervek között egy fedett lovarda kialakítása szerepel.

– Szerencsére, az utóbbi években a lovaglás népszerűsége megugrott, hiszen többen választják ezt szabadidős tevékenységként. A tavalyi évben 39 versenyzőnk volt, ami szép számnak mondható. Reméljük, a jövőben is sokan lesznek és sokan látogatnak ki a lovasiskolába, hogy kipróbálják a lovaglást – zárta gondolatait az újdonsült elnök.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!