Megkezdődtek a választások

497
Fotó: HuHa

-A Veszprém megye 04-es számú választókerület 128 szavazókörében 6 órakor rendben kinyitottak a szavazóhelyiségek, a szavazatszámláló bizottságok megfelelő létszámban rendelkezésre álltak, az országgyűlési képviselők választása és az országos népszavazás megkezdődött – közölte nem sokkal ezelőtt a Pápai Médiacentrummal dr. Nagy Krisztina, az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője.

A szavazatszámláló bizottságok már 5 óra előtt megérkeztek a polgármesteri hivatalban működő választási irodába, hogy átvegyék a szavazólapokat, dokumentumokat és a szavazóhelyiségben előkészüljenek a választás és a népszavazás lebonyolítására.

Pápán 31 szavazókör működik, a névjegyzékben szereplő 23 ezer választópolgár ezekben adhatja le szavazatát. A Szent István Római Katolikus Általános Iskola Fő téri épületében működő 2. számú szavazókörben 6 óra 11 perckor érkezett az első választópolgár. Szalay Lászlóné Mária néni érdeklődésünkre elmondta, a szomszédos házak egyikében lakik, mindig korán kelő volt, a mai napot pedig azzal kezdte, hogy elment szavazni.

-A népszavazáson és az országgyűlési választáson is részt vettem, nagyon fontosnak tartom az emberek biztonságát, jólétét, gyermekeink, unokáink jövőjét, ezért jöttem el szavazni – osztotta meg velünk véleményét.

Az első szavazót követően sorra érkeztek a választópolgárok a szavazókörbe, a szavazóhelyiségek 19 óráig tartanak nyitva. 

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!