Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Legyőzte a listavezetőt a pápai kosárcsapat

Haraszti Gábor | 2020.10.30.

A Veszprém elleni kupasiker után a csoportot vezető Hódmezővásárhelyt is legyőzte a Conoil Motax KC Pápa.

A Győr elleni bosszantó vereség (64-62) és a Hepp kupában elért Veszprém elleni bravúr (81-68) után a veretlen Hódmezővásárhely ellen folytatta a bajnoki idényt a pápai csapat. A bajnokságot az Újpesttel holtversenyben vezető Csongrád-Csanád megyeiek ellen nehéz négy negyed várt a pápai csapatra, mely igyekezett a Veszprém ellen látott védekezést ismét kivinni a pályára.

Kiss hármasával indult a mérkőzés, majd az első negyed közepére a vendégek utolérték a pápaiakat, innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hajrában Sonyák hármasára Bálint választolt, a 17-19-es első negyed Bálint büntetőjével alakult ki. Nem kezdte jól a második etapot a Pápa, két elpocsékolt támadás után Kálmán edző egy perc után időt is kért. Ezután igazi triplapárbaj alakult ki a pályán, Kiss és Varga után két Hódi hármast jegyezhettünk fel (26-24). A folytatásban hiába kért időt a vendégek edzője, a palánk alatt nagyot birkózó Koma pontjaival tovább nőtt a különbség, a félidőben héttel ment a PKC (42-35). Erdei ziccerével indult a harmadik negyed, Murai duplájával hamar elérte a félszázat a Conoil, mely továbbra is keveset faultolt, ám így is Hódi triplájával a 26. percben már kétszámjegyű volt a differencia (55-44), a rövid pihenőre megnyugtató, 14 pontos előnnyel mehettek Sonyákék (67-53). Talán kissé túlságosan is megnyugodtak a vendéglátók, hiszen hiába maradt gólképtelen közel öt percig a Hódmezővásárhely, a másik oldalon sok volt a hiba és a bizonytalanság, így egészen hat pontig felzárkózott a listavezető (75-69). Szerencsére a hajrá megint a Pápáról szólt, így a Veszprém után újabb nagy skalpot gyűjtött be a Kálmán-legénység, a vége kilencpontos pápai siker lett.

Conoil Motax KC Pápa – Vásárhelyi Kosársuli 80-71 (17-19, 25-16, 25-18, 13-18)

Kálmán László: Végig kontrolláltuk a mérkőzést, igaz az utolsó negyedre feljött az ellenfél, amikor védekezést tudtunk váltani, ki tudtuk kapcsolni a magas szerkezetű Vásárhelyi Kosársulit. A kulcs a gyors indítások megakadályozása volt, ami sikerült, felállt védelem ellen pedig elfogyott a tudományuk.

Conoil Motax KC Pápa: Koma 19, Sonyák 15/3, Kiss 14/6, Erdei 8, Horváth, cserék: Hódi 11/9, Murai 7, Németh 6/6, Kasza.

A pápai csapat november 8-án Egerben folytatja a küzdelmeket. 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: