Zöldül a Kossuth utca

1655
Fotó: HuHa

Ma reggel megkezdődött a növények telepítése a Kossuth utcán. A felújítás alatt álló szakasz Márton István utca felőli végében a terveknek megfelelően három növénykazettát alakítottak ki a kivitelezők, ezeket fényesre csiszolt felületű tardosi márványtömbök határolják, amelyek akár ülőpadként is funkcionálhatnak. A három virágsziget összesen 80 négyzetméter felületű, és közel 300 növény kap bennük helyet. A kerttervezők különösen változatos képet kívántak alkotni, így levendula, rózsa, vinca major, babér, cickafark, madárbirs, japáncserje és szamárkenyér került az ágyásokba. Minden növénykazettába fát is telepítettek, szép, előnevelt, többször átültetett juharok díszítik az utca ezen részét. A virágok gondozásához csepegtető rendszert építettek ki, így szárazság esetén is könnyen pótolható a szükséges vízmennyiség.

A Kossuth utca rekonstrukciójának első üteme egyébként a végénél tart, az építők az utolsó néhány tardosi követ helyezik el és néhány négyzetméter felület fugázása van hátra. A beavatkozási terület végét most kerti szegéllyel zárják le, a területhatárokat rendezik, ezzel ér véget a projekt első része.

Emellett pedig már készítik elő a folytatást, tudtuk meg dr. Áldozó Tamás polgármestertől és Rádi Róbert városfejlesztési osztályvezetőtől. Ez azt jelenti, hogy hamarosan megjelenik a következő szakasz közműcseréjére vonatkozó közbeszerzési kiírás, a kivitelező kiválasztása után pedig a Márton István utcától a Március 15. térig építik ki az új ivóvíz- és szennyvízvezetéket, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszert.

(További részletek a Pápa Városi Televízió A város velünk épül című hírmagazinjának április 27-ei adásában.)

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!