Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

A Bakony-ér tókerti szakasza is megtisztult

Pintér-Papp Eszter | 2022.05.05.

A tegnapi Kilián lakótelepi szemétszedő akciót követően ma a Bakony-ér tókerti szakaszánál gyülekeztek az önkéntesek, hogy hazánk legnagyobb szemétszedési akciójához, a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz csatlakozzanak.

Bakos László, a városrész önkormányzati képviselője a Médiacentrumnak elmondta, azért tartották fontosnak, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéhez, mert elkötelezettek a Bakony-ér és annak élővilága iránt, így a szemét összegyűjtésével élhetőbb környezetet teremtenek az itt élő állatoknak. – A Bakony-ér tókerti szakaszának partján egész hosszan elsétálhatnak az erre járók. Nem az a jellemző, hogy a sétálók szórják el a szemetet a meder környékén, sokkal inkább tapasztalható, hogy a víz hoz magával különféle hulladékokat a flakonoktól, sörösdobozoktól a csokoládépapíron át egészen a gyermekjátékokig – mondta a képviselő, akitől azt is megtudtuk, a felhívásra több mint tízen jelentkeztek, így két irányban tudták megkezdeni a szemétszedést, aminek során több zsáknyi hulladékot gyűjtöttek össze az önkéntesek.

Bakos Lászlótól azt is megtudtuk, korábban képviselői indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy a város nagyobb figyelmet fordíthasson a meder karbantartására. Ezt az indítványát a képviselő-testület elfogadta, így a későbbiekben a Városgondnokság segítséget nyújthat a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak a Bakony-ér városon áthaladó szakaszának rendben tartásában.     




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: