Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Háziverseny a Bartókban

Babos Petra | 2022.05.06.

A zongora, az ütős és a cselló tanszak növendékei mérhették össze zenei tudásukat a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola házi hármas versenyén. Az intézményben hosszú idő után ez volt az első személyes jelenlétű megmérettetés, 59 diák vett részt a programon.

Németh-Vékes Erzsébet, a zongora tanszak vezetője, zongoratanár a Médiacentrumnak elmondta, a mostani verseny elődje a hagyományos házi zongoraverseny volt.

– Úgy alakult, hogy 2019-ben kibővítettük a zongoraversenyt és hármas verseny néven szerveztük meg a programot. A mai napon az ütős tanszak és a csellista növendékek is versengtek a zongoristák mellett – tudtuk meg a tanszakvezetőtől, aki hozzátette, úgy döntöttek, hogy minden növendéknek adnak lehetőséget arra, hogy a mai napon fellépjen, ha van kedve.

– Ez a program nem annyira a versenyzésről szól, sokkal inkább arról, hogy a növendékek belekóstoljanak abba, hogy milyen is egy versenyhelyzet.

A zsűriben helyet foglalt Pálffy Brigitta zongoraművész, Falaki Máté csellóművész és Simon Bence ütőművész.

Simon Bence, a győri Liszt Ferenc Zeneiskola ütőhangszeres tanára elmondta, nagyon örül, hogy a növendékek jól felkészültek a megmérettetésre, látszik, hogy sokat gyakoroltak.

– Külön kiemelném, hogy a járványhelyzet után fontos, hogy a diákok bemutathassák a diáktársaik, tanáraik előtt, hogy mit tanultak. A teremben nem volt versenyhangulat, mindenki örömmel zenélt a családias eseményen – fűzte hozzá a zsűri egyik tagja.

A zsűri huszonhárom arany, hat kiemelt arany, húsz ezüst és kilenc bronz minősítést adott át. Nívódíjban Márkus Máté 1. osztályos diák és Orovecz András 5. osztályos tanuló részesültek.




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: