Emlékhelyek napja a Pannonia Reformata Múzeumban

129
Fotó: Babos Petra

Május 14-én, szombaton 10 és 18 óra között rendezik meg az Emlékhelyek napja elnevezésű programot, amelyhez a Pannonia Reformata Múzeum is csatlakozott.

Az ótemplom és a Pápai Református Kollégium 2019-ben került be a történelmi emlékhelyek közé. Abban az évben avatták fel a múzeum bejárata mellett található sztélét. Azóta a múzeum minden évben csatlakozik az Emlékhelyek napja elnevezésű eseménysorozathoz.

– Szombaton térítésmentesen megtekinthető az ótemplom templomtörténettel egybekötve, majd 15 óra 30 perctől egy vezetett sétára hívjuk az érdeklődőket. Akkor a fontosabb, ősi református helyszíneket keressük fel, mint például a teológiát és az ókollégiumot. A séta a sztélétől indul – tudtuk meg Füstös Gáborné múzeumi munkatárstól.

A Nemzeti Örökség Intézettől érkezett az a hír, miszerint a Pannonia Reformata Múzeum bekerült azon emlékhelyek sorába, ahová ingyenesen utazhatnak vonattal iskolás csoportok.

– Ez azt jelenti, hogy osztálykirándulási célok lehetünk, hiszen akik vonattal érkeznek és előzetesen letöltenek egy dokumentumot, azt kitöltve elküldik múzeumunknak, mi azt visszaigazoljuk és ezzel meg tudják váltani az ingyenes vonatjegyet. Amikor megérkeznek hozzánk, lepecsételjük a dokumentumot, így a visszaútjuk is díjmentes lesz – tudtuk meg Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezetőtől.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!