Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Nyílt nap a zeneiskolában

Babos Petra | 2022.05.12.

A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolában hagyomány, hogy nyílt napot szerveznek, amely a beiratkozási program fontos része. A zeneiskola a következő tanévben is több tanszakon várja a növendékeket, ma délután ezekből kaphattak egy kis ízelítőt az érdeklődők. A nyílt nap nagy népszerűségnek örvendett a diákok és szüleik körében egyaránt.

– Szeretnénk a jövőben, hogy ne csak közvetlenül a beiratkozás előtt legyen nyílt napunk, hanem például januárban is. A mai napon az iskolában tanulható összes hangszert megtekinthették a jelenlevők, a gyerekek ki is próbálhatták azokat – tudtuk meg Bödey Tamástól, a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettesétől, aki hozzátette, a beiratkozás június 14-16. között lesz, 14-18 óráig.

Emellett az idén is megszervezik a Hangfogócska nevű programot a nagycsoportosok számára. Az első foglalkozás május 20-án lesz, akkor a fúvós hangszereket ismerhetik meg az érdeklődők.

A nyílt nap egy filmzenei koncerttel zárult, amelyet a gitártanszakosok adtak elő.




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: