Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Lélekbulvár Csiszár Gyula kovácsmesterrel

Babos Petra | 2022.05.13.

Lélekbulvár címmel indított sorozatot M. Varga Veronika, a Pápai Musical Stúdió vezetője márciusban. A beszélgetős esték meghívottjai életükről, pályájukról, sikereikről mesélnek. A harmadik alkalom vendége Csiszár Gyula kovácsmester volt, aki beszélt a mesterségéről és a zenéről az érdeklődő közönségnek.

M. Varga Veronika a Médiacentrumnak elmondta, a Lélekbulvárban különböző történeteket mesélnek a meghívottak magukról. Az első vendég Ács Zsuzsa volt, aki nemcsak mesélt, hanem énekelt is, a második rendezvényen Farkas Tamás edző beszélt az érdeklődőknek, s ma, a sorozat harmadik összejövetelén Csiszár Gyula kovácsmester osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. A szervező elárulta, a sorozat szeptembertől folytatódik.

Csiszár Gyula elmondta, úgy gondolta, a kovácsmesterség neki való szakma lesz, hiszen ahogy mondta, a vasat a fűrész sem viszi rendesen.

– Édesapám gyakran készített vasvázas lépcsőket és nekem sokszor mutatta, hogyan kell hegeszteni, de engem ez gyermekkoromban egyáltalán nem érdekelt. A kovácsmesterség mellett akkor döntöttem, amikor az anyósjelöltem népművészeti boltot nyitott, és szüksége volt egy kirakatrácsra. Készítettem egyet, s az nem lett ugyan rossz, de nem voltam vele teljesen elégedett. Akkor döntöttem úgy, hogy nekem kovácstűz kell. Aztán komolyabb dolgokkal foglalkoztam, és rájöttem, hogy ez lesz a mesterségem – tudtuk meg Csiszár Gyulától, aki kiemelte, nem mesterei voltak és vannak, hanem barátai, akiktől sokat tanult az évek során.

– Amikor kapok egy megbízást, akkor mindig szeretek személyes kontaktusba lépni a megrendelőimmel, megismerni őket, hogy a saját igényeiket tudjam megvalósítani. Megismerem  az ízlésüket, igényüket, ez alapján igyekszem a lehető legjobb színvonalat hozni a munkáimban. Mindennek lelke van, az anyagoknak is, amelyekkel dolgozom, ha valaki nem tud megfelelően bánni velük,  akkor a vas bohócot csinál az emberből – emelte ki a kovácsmester, aki ezután a zenélésről beszélt.

– Van egy tribute zenekarunk 2011 óta, s csak AC/DC számokat játszunk. Most már nagy örömünkre, külföldre is hívnak minket. A tavalyi évünk sűrű volt, rengeteg fellépésen vettünk részt – zárta gondolatát a kovácsmester.  


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: