Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Nagy Zalán góljával nyert a Perutz

Haraszti Gábor | 2022.05.15.

Remek csapatjáték, ám sok kimaradt helyzet jellemezte a Perutz FC játékát a Gyirmót II. ellen. Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában a pápaiak így is egy góllal otthon tartották a három pontot.

A bajnokság hajrájához közeledve a vendég Gyirmót azzal a szándékkal érkezett Pápára, hogy három fordulóval a pontvadászat vége előtt bebiztosítsa jövő évi NB III-as tagságát. A pápaiak számára hazai pályán szinte kötelező volt a győzelem a nála nyolc hellyel hátrébb sorolt vendégekkel szemben.

A két csapat játékosait a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U10-es és U11-es labdarúgói kísérték a játéktérre. A mérkőzés kezdete előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek Vámos Károlyra.

Jól kezdett a hazai együttes, hiszen már az első percben helyzetbe került, Oláh helyezett a jobb kapufa mellé. A 18. percben Kecskés hibázott nagyot, a kapus egy kirúgást Oláh-hoz passzolt, aki nagy ziccerben fölé lőtt. Három perccel később Szalai átlövését tenyerelte fölé a hálóőr, majd Nagy Tamás belsőzött mellé. A 34. percben góllá értett a pápai mezőnyfölény, Oláh kevergetett a tizenhatos csücskénél, lövése az egyik gyirmóti védőről Nagy Zalán elé pattant, aki higgadtan a bal alsóba belsőzött, 1-0. A 37. percben Szilágyi kiugratását Oláh lőtte fölé, majd először jutott el a hazai kapuig a Gyirmót, Bagó tekerését Dénes tolta ki. A félidő lezárásaként egy szögletet követően Katona belsőzött a kapu torkából fölé, a helyzetek alapján akár négy-öt góllal is vezethetett volna a Perutz.

A második félidő vendég góllal indult, Nagy Kristóf lőtt a bal kapufára, ami Mayer elé pattant, aki viszont lesről talált be, így maradt az 1-0-s hazai vezetés. A 68. percben Szilágyi tekerését a bal felsőből tornázta ki Kecskés, néhány perccel később Nagy Zalán szólója után Kalász került ziccerbe, ám a gyirmóti hálóőr lábbal ezúttal is védett, ez volt a meccs utolsó fontos momentuma.

Polyák Gábor: Megérdemelten nyert a hazai csapat, sokkal több gólszerzési lehetőséget dolgoztak ki, mint mi, csapatjátékban előttünk járnak. A második félidő elején volt egy jó, 10-15 perces periódusunk, amikor gólt is szereztünk, sajnos nem adták meg, ezután pedig ismét a hazaiak veszélyeztettek többet.

Weitner Ádám: Nyertünk és ez a legfontosabb. Nagyon jó első félidőt produkáltunk, amiket hetek óta gyakoroltunk, azok visszaköszöntek a pályán, sajnos a ziccereket nem tudtuk lezárni. Szünet után sem változott a játék képe, bár nehezebben indult a játékrész, és benne volt a levegőben, hogy bármikor gólt kaphatunk. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert jelenlegi helyzetünkben olyan kötelességtudóan, lojálisan viseltetnek a klub iránt, ami megsüvegelendő, elismerésre méltó.

Perutz FC – Gyirmót FC Győr II. 1-0 (1-0) Gsz.: Nagy Z.

Perutz FC: Dénes – Szalai, Bence, Zsirai, Szalai Cs. – Hanzl, Kalász (Márton 84.), Nagy Z., Szilágyi, Katona (Iványi 77.)– Oláh (Jurik 90.). Edző: Weitner Ádám.

Gyirmót FC Győr II.: Kecskés – Hudák, Nagy, Bagó (Somogyi-Bakos 81.), Ominger (Németh 88.), Kovács (Jakab 81.), Major, Kirják, Wágenhoffer, Lázár, Mayer. Edző: Polyák Gábor.

A pápai együttes a következő fordulóban a Kelen SC vendége lesz.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: