Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Tornaverseny a Munkácsyban

Haraszti Gábor | 2022.05.20.

Két év kihagyás után a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola ismét megrendezte a nagy hagyományokra visszatekintő házi tornaversenyét, ahol kicsik és nagyobbak, fiúk és lányok több szeren is megmutathatták ügyességüket.

Az iskola tornatermében izgatottan melegített a megmérettetésre a tizenhat lány és huszonnégy fiú tornász, hiszen sok hozzátartozó tekintette meg a helyszínen a versenyszámokat. A rendezvényt Kovácsné Kertész Hajnalka intézményvezető-helyettes nyitotta meg. Az edzők, Turbók Julianna és Németh Miklós a megjelentek köszöntése után a szersorrendet ismertették és a zsűri bemutatását követően sok sikert kívántak tanítványaiknak a versenyzéshez. Mint elhangzott, a verseny azért is jó, mert nemcsak azok mutathatják meg tudásukat, akik az országos diákolimpia-döntőn vettek részt, hanem azok is, akik még nem jutottak el ilyen szintű versenyre.

– Hagyomány, hogy így május végéhez közeledve zsúfolásig megtelik tornatermünk, célunk, hogy a szülők, nagyszülők, testvérek, hozzátartozók betekintést nyerhessenek iskolánk tornaéletébe – mesélte Németh Miklós szertorna edző. – Az idei év különösen fontos számunkra, hiszen az elmúlt két tanévben az iskolabezárások miatt nem tudtuk megrendezni háziversenyünket, nem volt kérdés, hogy a pandémia után mindenképp újjá szeretnénk éleszteni ezt a hagyományt, a gyerekek és a szülők is nagyon várták már. A verseny keretében az eddig csapatban, egymásért küzdők egyéni versenyszámokban vettek részt. Az első és második osztályosok talajon és szekrényugrásban versenyeztek, a II. korcsoporttól kezdve a lányok már gerendán, a fiúk gyűrűn is bemutatták tudásukat. Szakavatott zsűri figyelte és pontozta a gyerekeket, minden szeren két-három egykori kiváló tornász és testnevelő döntötte el a helyezések sorrendjét.

Németh Miklós hozzátette, az iskola tornaünnepélyét – szintén többéves kihagyás után – idén végre ismét meg tudják rendezni, a látványos eseményt május 31-én rendezik a sportcsarnokban.

A verseny ünnepélyes eredményhirdetésén Ferenczi Kálmán intézményvezető adta át a gyerekeknek az érmeket, okleveleket, ahol a következő helyezések születtek:

I. korcsoport (lány): 1. Bácsi Boróka, 2. Bácsi Fanni, 3. Sági Hanna

I. korcsoport (fiú): 1. Kun Kristóf, 2. Kincses Izmael, 3. Gergely Sebestyén

II. korcsoport (lány): 1. Bácsi Dóra, 2. Kovács Fruzsina, 3. Nagy Csenge

II. korcsoport (fiú): 1. Németh Ádám, 2. Potháczki Zsombor, 3. Fehér Tamás Csobán

III-IV. korcsoport (lány): 1.Molnár Cintia, 2. Magyar Hanna, 3. Ihász Bojána

III-IV. korcsoport (fiú): 1. Balogh Bertalan, 2. Hübsch Márton, 3. Fekete Gergő





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: