Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Megalakult az S. K. Társulat junior csoportja

Babos Petra | 2022.05.20.

Az S. K. Társulat junior csoportja egy hónappal ezelőtt alakult lelkes, a színjátszást kedvelő fiatalokból. A csapat folyamatosan bővül, a próbákat péntekenként 16 órától tartják a társulat pinceszínházában.

– Mindenféleképpen szerettünk volna egy utánpótláscsapatot kinevelni. Elsősorban középiskolásokból álló fiatalokat akartunk, de aztán végül általános iskolások lettek az ifjúsági csoport tagjai. Terveim között szerepelt A kis herceg című regény színpadra állítása, amelyhez gyerek és középiskolás szereplőket kerestünk. A két felhívásra nagy örömünkre, sokan jelentkeztek. Jelenleg 10-15 fő az ifjúsági csoport létszáma, de szinte minden próbára érkeznek újabb fiatalok. A gyerekek nagyon tehetségesek és lelkesek. Szeretnénk, ha a középiskolás korosztály is jelentkezne és akkor lenne egy átmenet a nagyon fiatalok, a középiskolások és köztünk, felnőttek között. Szeretnénk, ha azok a fiatalok, akik szeretnek szerepelni vagy akár csak verset mondani, jelentkeznének – tudtuk meg Szabó Szilárdtól, az S. K. Társulat egyik tagjától.

– A próbákon beszédtechnikai tréningek és szituációs gyakorlatok vannak, illetve bizalomnövelő feladatok, játékok várnak a diákokra, hiszen egymást meg kell szokniuk, tudniuk kell egymás szemébe nézni azért, hogy ne idegenek legyenek egymásnak – mondta az S. K. Társulat tagja, majd kiemelte, nyáron délutáni foglalkozásokat is terveznek, ahol szintén lehetőségük lesz a gyerekekkel a gyakorlásra.

– A kis herceget szeretnénk színpadra állítani, jelenleg a gyerekek a szövegkönyvet olvassák. Az egyik tagunk, Reményi Réka rendkívül tehetséges, lelkes, vele szeretnénk egy egyszemélyes darabot készíteni.

Reményi Réka, a Tarczy Lajos Általános Iskola 7. osztályos diákja az interneten bukkant rá a hirdetésre, mely szerint a társulat fiatalok jelentkezését várja.

– Én már jártam színjátszós táborba, s nagyon tetszett. Örülök és egyben megtiszteltetésnek érzem, hogy Szabó Szilárd úgy gondolta, hogy én el tudnám játszani Anna Frank zsidó származású lány naplójából összeállított előadást. Engem nagyon megérintett ez a szomorú téma. Nagy kihívást jelent, de remélem, megbirkózom a monodrámával – tudtuk meg a fiataltól.

A társulat tagjai továbbra is várják a fiatal érdeklődők jelentkezését a csoportba.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: