Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
A város velünk épül

A Zöld város II. projektet összegezték

Huszár Hajnal | 2022.05.26.

Megtartotta a Zöld város II.  projekt átadórendezvényét az önkormányzat. A mai képviselő-testületi ülés elején a városatyák és intézményvezetők jelenlétében zajlott eseményen a külső-várkerti szabadidőpark beruházását összegezték a beavatkozási helyszínen. Dr. Áldozó Tamás polgármester felidézte a városrész múltját, emlékeztetett arra, már régen tervezték a terület átalakítását és a város szövetébe való bevonását. Beszélt arról is, hogy a Külső-Várkertet több beruházás is érintette, így alakult ki a mai képe a területnek, majd szólt a városrész további fejlesztési lehetőségeiről is.

Rádi Róbert városfejlesztési osztályvezető elmondta, a projekt megvalósítása 746 millió forintba került, ebből a TOP pályázatán 574 millió forintot nyert el az önkormányzat, amihez 137 millió forint ráemelést kapott a Kormánytól és a teljes beruházáshoz 34 millió forint önrészt biztosított. A park kialakítására 9 hónap állt a két kivitelező rendelkezésére, a fejlesztés keretében látványtó, játszótér, motorikus park, közösségi épületegyüttes, közvilágítás és 1 kilométert meghaladó hosszúságú sétány épült. A növényzet intenzitásának növelésére nagy számban telepítettek cserjéket, fákat.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő gratulált a beruházáshoz, emlékeztetett arra, hogy kevés olyan település van, amelyik ennyi zöldfelülettel rendelkezik, mint Pápa városa, az önkormányzat pedig jó célokat tűzött ki és hajtott végre ezek fejlesztésére. A külső-várkerti szabadidőpark a legújabb jó példa.

A rendezvény végén a megjelentek megtekintették a park egyes létesítményeit.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: