Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Ovis torna a sportcsarnokban

Horváth Andrea | 2022.06.07.

Közel 250 gyermek vett részt az idei ovis tornán, mely a Pápai Városi Óvodák hagyományos rendezvénye. A Városi Sportcsarnokban tartott játékos foglalkozásra ezúttal az egyházi fenntartású ovikat is meghívták, amit örömmel fogadtak az intézmények.

Az iskolába induló óvodásoknak idén is jó hangulatban telt a torna, zenés bemelegítéssel indult a program, aztán sorversenyekben tehették próbára ügyességüket a gyerekek. Nagy Rebeka óvodapedagógus elmondta, úgy állították össze a programot, hogy a játékosságon, a vidámságon legyen a hangsúly, ne a versengésen. Többek között szlalomfutást, pók- és rákjárást, labdás feladatokat terveztek a délelőttre, de volt például „krumpliültetés”, itt az ovisoknak a bóják alá kellett elhelyezni a babzsákokat, természetesen minél gyorsabban.

Menyhártné Kovács Bernadett, a Pápai Városi Óvodák intézményvezető-helyettese elmondta, hogy a gyerekek töretlen testi-lelki, szellemi fejlődéséhez elengedhetetlen a sportolás, s ehhez szeretnének kedvet ébreszteni a játékos délelőttel. Ez volt a cél akkor is, amikor 2008-ban először megszervezték ezt a rendezvényt, mely mára hagyomány, s jó alkalmat kínál egy utolsó közös ovis élményre az iskolába készülő gyerekeknek.

Az intézményvezető-helyettes megköszönte a Városi Sportcsarnok vezetőségének, hogy ismét a sportcsarnokban tarthatták ezt a programot, s kiemelte az óvodapedagógusok munkáját is, akik sokat dolgoztak azért, hogy jól sikerüljön a játékos délelőtt. Az ovis tornán részt vevő gyerekek oklevelet kaptak a nap emlékére.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: