Teremtésjáték kicsiknek és nagyoknak

230
Fotó: Kuri Ákos

A budapesti Marica Bábszínháza homokanimációval kísért teremtéstörténeteket mutatott be ma délelőtt a Jókai Mór Városi Könyvtárban. Délelőtt a katolikus óvoda apróságai, délután pedig a Petőfi Sándor Gimnázium diákjai lehettek részesei az interaktív játéknak. A mesét kiegészítette, megerősítette a látványos animáció, a zene, valamint a résztvevők gondolatai, kreatív ötletei.

Tárnok Marica bábszínész, rendező elmondta, hogy a tíz éve működő társulat viszonylag új projektje a homokanimációval kísért történet. A pandémia idején jött az ötlet, hogy gyógyító erejű előadásokat hozzanak létre, s ez a típusú játék bevonja, alkotótárssá teszi a nézőt. A könyvtár előadótermében körben ültek a gyerekek, fiatalok, s ahogy haladt a történet, először a mesélő kérdéseire válaszolva, később aztán már spontán ötleteikkel, véleményükkel hozzájárultak ahhoz, hogy valóban mindenkié legyen a mese.

Az ovisok A kis gekkó című teremtésjátékba kapcsolódtak be, szó esett a fényről és a sötétségről, a végesről és a végtelenről, az univerzumról, a növényekről, állatokról, emberekről. A középiskolások ezen túl Az égből pottyant lány története kapcsán arról gondolkodtak közösen a mesélővel, hogy miként lehet a biztonságból kizuhanva egy új világot teremteni. Az előadások alapjául indián mesék és eredetmítoszok szolgáltak.

Tárnok Marica bábszínész elmondta, hogy a komplex előadásokat már nagyon sok helyen bemutatták, s mindenütt, így Pápán is az volt a tapasztalat, hogy a közös élmény, a közös alkotás örömet ad, s erre mindenkinek szüksége van. A produkció a Köszönjük Magyarország! program keretében jutott el városunkba.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!