Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Különdíj, fődíj, remek minősítések – Jól szerepeltek a türrösök

Horváth Andrea | 2022.06.14.

Kiválóan szerepeltek a Türr István Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjának diákjai a pécsi AJTP Művészeti Fesztiválon. A kulturális seregszemle hagyományos rendezvénye a programnak, és a pápai diákok ahogy mindig, most is kiemelkedő eredményeket értek el.

A nagyszabású művészeti rendezvény célja, hogy az előkészítő évfolyamot befejező AJTP-s diákok bebizonyítsák, nemcsak ismereteikben, de a művészetek területén is gazdagodott tudásuk az első év során. A pápai fiatalok idén is kitettek magukért, mondta Kéthely György, a gimnázium tanára, felkészülést segítő pedagógus. Nagy volt az öröm, amikor kihirdették, hogy a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium különdíját is a pápaiak kapták. Ezt az elismerést azok az iskoláknak ítélik oda, amelyek magas színvonalú, jól összeállított produkciókkal vesznek részt a fesztiválon.

Ehhez kellett Török Bernadett ezüst minősítésű ugróköteles produkciója, mely egyedülálló volt a mezőnyben, Ádovics Enikő arany minősítésű légtornász bemutatója, Bakos Petra és Szigeti Léna ezüst minősítésű táncprodukciója is. Emellett a színjátszósok is részt vettek az AJTP Művészeti Fesztiválon, előadásuk fődíjas lett. A csoport vezetője Benkő Zsófia.

Németh Zsolt intézményvezető elmondta, az Arany János Tehetséggondozó Programban a pápai gimnázium valóban arra törekszik, hogy a diákok számára biztosítsa a feltételeket, megadja a lehetőségeket tehetségük kibontakoztatásához. A pécsi rendezvényen az ország összes, AJTP-ben részt vevő intézménye képviseltette magát, az iskolák versenyében a Türr második helyezett lett.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: