Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Diáknap az Acsádyban

Babos Petra | 2022.06.15.

A Pápai SzC Acsády Ignác Szakképző Iskolában ma délelőtt tartották meg a hagyományos diáknapot. A rendezvényen a 9. és 10., évfolyamosok vettek részt, akikre színes és változatos programok vártak.

Györke-Horváth Tünde ÖKO-DÖK felelős tanár a Médiacentrumnak elmondta, a diáknapra voltak előzetes feladatok.

– Az idei rendezvényt a hungarikumok téma köré szerveztük. A tanulók készíthettek tablót, maketteket Budapest nevezetességeiről, rajzolhattak magyarországi, jellegzetes épületeket. A délelőtt folyamán 10 állomás várt az osztályokra, volt puzzle, magyarosétel-felismerő, szókereső, térképismereti játék, igaz-hamis feladvány. A közös ezekben a játékokban, hogy mind-mind a hungarikumokról szólt, így a tanulóink kicsit jobban megismerhették a magyar sajátosságokat. A diáknapot egy mini kiállítás is színesítette, tanulóink jóvoltából népművészeti tárgyakat is megtekinthettek a jelenlevők – tudtuk meg a program szervezőjétől, aki hozzátette, a csapatokat egy öt főből álló zsűri pontozta, a legjobbak közösségépítő pizzázáshoz kaptak hozzájárulást.

A rendezvényt sportprogramok színesítették, volt foci és ping-pong is.

A jó hangulatú diáknapot néptáncverseny zárta.




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: