Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

A rendőrségen jártak a táborozók

Babos Petra | 2022.06.28.

A Jókai Mór Művelődési Központ az idei nyáron három tábort szervez. A jól bevált helyszín, a Kópé-Vár sok elfoglaltságot biztosít a gyerekeknek, hiszen rengeteg kinti és benti játék található ott. A tábor programját Nagyné Hammer Szilvia közösségszervező és Somogyiné Böröczky Szilvia kulturális szervező állították össze. Ma délután a tábor 19 résztvevője és kísérőik a rendőrkapitányságra látogattak.

Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, kiemelt megelőzési főelőadó elmondta, minden alkalommal nagy szeretettel fogadják a táborozókat.

– A gyerekek kedvenc helye a rendőrségen az előállító helyiség. Itt kipróbálhatták a bilincselést és a fémdetektor működésével is megismerkedhettek. Minden alkalommal nagyon népszerűek a rendőrautók, a gyerekek szívesen ülnek be a kocsikba, s szirénáznak az autókkal. Emellett bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal is készültünk, hiszen az a célunk, hogy gazdagítsuk a gyerekek prevenciós ismereteit – tudtuk meg a kiemelt megelőzési főelőadótól.

Somogyiné Böröczky Szilvia a Médiacentrumnak elmondta, az idei évben nem tematikus tábort szerveztek, így ezúttal sokkal több kötetlen programot terveztek az öt napra.

– A gyerekek jártak a Kékfestő Múzeumban, de ellátogatnak a zsinagógába és az Esterházy-kastélyba is. Természetesen a tábor programjai közül nem hiányozhat az egész napos kirándulás sem, ezúttal az ajkai Nomádia Park lesz az úti cél – emelte ki Somogyiné Böröczky Szilvia, aki hozzátette, a gyerekek nagyon szeretik a Kópé-Várat, mindig szívesen jönnek táborozni, játszani.

Veszprémi Edvin először vett részt a művelődési központ táborában.

– A rendőrségen most jártam először, nagyon tetszett, de a hét többi napjára összeállított programok is jónak tűnnek, már izgatottan várom őket, biztosan tetszik majd mindegyik – mesélte a fiú.

A JMK-s tábor következő turnusa júliusban indul.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: