Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Vásári hangulat a Pegazus Színház táborzáróján

Babos Petra | 2022.07.01.

A Pegazus Színház első alkalommal hirdette meg Csepűrágó elnevezésű táborát, amelyre a színjátszást kedvelő diákokat várták. Az ötnapos program során a résztvevők – Buti Nóra, Kiss Fanni, Császár Zalán és Nagy Sebestyén – megismerkedhettek a színházi alkotók munkájával, de tanultak színháztörténetet, elméletet és rendezéselméletet is. A tábort Végh Zsolt színész, bábszínész és Sarkadi Nagy László tervező, rendező vezette.

– A táborba azokat a 7., 8. osztályos és középiskolás fiatalokat vártuk, akiket érdekel a színház, a kulisszatitkok. A szervezést májusban kezdtünk, eljuttattuk az iskolákba a felhívást és próbáltunk gyerekeket toborozni, de sajnos kevesen jelentkeztek. Ám emellett nagy öröm, hogy négy olyan fiatallal sikerült dolgoznunk, akik – bízom benne – sokat tanultak a színházról. Ők mindannyian színházra születtek, így elmondható, hogy egy rendkívül sikeres tábort zártunk a mai napon – tájékoztatta a Médiacentrumot Végh Zsolt, aki hozzátette, a gyakorlatok során alakult ki, hogy péntekre, a zárónapra egy vásári jelentettel készülnek, amelyet a szülők is megtekinthettek. A vidám összeállításban volt vers, játék és mese is.

Végh Zsolttól megtudtuk, az öt nap fárasztó volt, hiszen reggel 9 órától 16 óráig a Pegazus Színházban voltak a táborozók, s folyamatosan dolgoztak. Ez természetesen kellemes fáradtság volt mindannyiuk számára.

A bábszínész végül elárulta, szeretnék, ha fiatalok csatlakoznának a Pegazus társulatához.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően a tábor ingyenes volt a diákok számára.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: