Zenés kastélytúrákkal folytatódott a Haydn Fesztivál programja

504
Fotó: Pintér Ádám

Igazán különleges élményben lehet része mindazoknak, akik ma és vasárnap ellátogatnak a XXV. Haydn Fesztivál zenés kastélytúráira az Esterházy-kastélyba.

Amellett, hogy az élő kastély tárlatvezetéseken már ismert módon az Esterházy-család vendégszeretetét élvezhetik a látogatók, ezen a két napon a zenés kastélyséták során Joseph Haydn zenéi töltik be a kastély termeit. A Budapesti Vonósok Kamarazenekar művészei duókat, triókat és kvartetteket alkotva játszanak el egy-egy zenei tételt a csodálatos atmoszférájú termekben – köztük a kastély kápolnájában, az egykori biliárdszobában vagy a Nádor teremben. A felcsendülő zeneművek közt van a Pacsirta-kvartett, a G-dúr vonóstrió 3. tétele vagy a hegedűre és brácsára írt F-dúr duó 2. tétele.

A zenés kastélyúrák ma még 13 és 15 órakor, vasárnap 14 és 16 órakor indulnak.

A fesztivál programja folytatásaként ma 17 órakor Ötórai tea címmel beszélgetésre várják az érdeklődőket, ahol Pilz János, a Budapesti Vonósok koncertmestere, Bényei Tamás, a Hot Jazz Band alapító tagja, valamint Botvay Károly lesznek a beszélgetőpartnerek.

Szombaton 18 órakor Pápa Város Fúvószenekara ad nyáresti koncertet, majd 20 órától a Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok közös koncertjét hallhatják a zenekedvelők az Esterházy-kastély udvarán.

Vasárnap zenés kastélytúrák mellett délután családi nap várja a családokat kézműves-foglalkozással, illetve betekintéssel a marionettszínház és a legyezőnyelv titkaiba, majd 18 órától egy támogatói jeggyel látogatható exkluzív programot kínálnak a szervezők, ahol Göttinger Pál, a vasárnap esti operaelőadás rendezője árul el kulisszatitkokat az előadásról. Ezt követően 20 órától magát az előadást, Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című vígoperáját is megtekinthetik az érdeklődők.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!