Közönség nélkül dolgozik tovább a Pegazus Színház

173
Fotó: archív

A szigorú járványügyi intézkedések következtében a Pegazus Színház sem tarthatja meg bemutatóit, nem találkozhat a közönséggel.

– Hittel és reménnyel indultunk neki a 2020/2021-es évadnak. A járványügyi helyzet okozta nehézségek ellenére elindítottuk bábszínházi bérletes sorozatunkat, október elején bemutattuk felnőtteknek szóló előadásunkat, a Szomorú vasárnapot, és terveztük az elmúlt 15 évben hagyománnyá vált programjaink, családi napjaink folytatását is, ám a járványhelyzet miatt nem tudtuk ezeket megvalósítani. Mint minden színházi és egyéb vállalkozás, mi is a túlélésre törekszünk, de igyekszünk az időt úgy eltölteni, hogy az visszaálláskor megtérüljön. Az évadot a Szomorú vasárnap című darabbal indítottuk, aztán a gyermekszínházi bérlet első előadásának próbáit kezdtük el. A bérletes előadások a múlt héten indultak volna. Sajnos jelentős bérletes visszaeséssel néztünk szembe. A munka nem áll le ezek után sem, a kollégákkal az évad második előadására, a Hókirálynőre próbálunk. 2021 januárjában ismét megajánljuk az előadásainkat a gyermekközönségnek, s reméljük, ezeket élőben be is tudjuk mutatni. Mi valljuk, hogy a színház élő műfaj, s azt nem lehet az online térben közvetíteni, mert akkor az már tévéjáték lenne. A Hókirálynő főpróbáját jövő kedden tartjuk – emelte ki Végh Zsolt, a Pegazus Színház igazgatója.

– Mivel a mai naptól az Esterházy-kastély sem fogadhat látogatókat, a játékmesterek – hasonlóan a tavaszi időszakhoz – velünk együtt dolgoznak itt a színházban. A meglévő múzeumpedagógiai foglalkozásokat finomítjuk és gyakorolunk a színészekkel – tudtuk meg Végh Zsolttól, aki hozzátette, remélik, hamarosan túl lesznek ezen a nehéz időszakon, s ismét vidám, gyermekkacajjal telhet meg a teátrum színházterme.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!