Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Egy kicsit mindenki pápai

Babos Petra | 2022.08.05.

A Kékfestő Múzeumban július elején tartottak már egy tábort, Szín-Kópé címmel.  Az e heti turnusban az Egy kicsit mindenki pápai elnevezésű programon 20 gyermek vett részt, akikre egész héten számos színes és érdekes program várt.

Huiber Edit történész, a tábor vezetője elmondta, ezúttal helyismereti tábort szerveztek a gyerekeknek. 

– A hétfői nap az ismerkedéssel és játékkal telt. A gyerekek emellett megtekintették a múzeumot, körbejárták az egész épületet. Az első napot egyenpóló-készítés is színesítette. Kedden megismerkedtünk a térképészet alapjaival, a geológiai képződményekkel és a kövekkel.  Szerdán kirándulás várt a résztvevőkre, az úti cél Döbrönte volt, ahol a várhoz is felmásztunk, délután pedig kavicsot festettünk. Jártunk az Esterházy-kastélyban és a zsinagógát is megtekintettük. A gyerekek elkészítették a saját kincsestérképüket és a Kékfestő Múzeum síkbeli térképét is.  Az öt nap során sokat játszottunk, társasjátékoztunk, rajzoltunk és kézműveskedünk is – tudtuk meg Huiber Edittől, aki hangsúlyozta, a mai világban nagyon fontos, hogy ne csak a GPS segítségével tudjunk tájékozódni, hanem ismerjük a turistajelzéseket és a térképeket is. 

A táborozókat dr. Méri Edina, Huiber Edit, Martonné Csom Adél és Csapó Zsófia várták szórakoztató és élményeket nyújtó programokkal az öt nap során. A helyismereti tábor kiállítással zárult, amelyen a szülők megtekinthették a hét során készült alkotásokat.


  • Friss hírünk
    Videó
    Múltidéző

    Múltidéző 2024.04.20.

    Események ezen a napon a következő évekből: 2009, 2010, 2012

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: