A mindennapok láthatatlan hősei

Mindannyian hősök! Köztünk élnek, láthatatlanul, szinte észrevétlenül. Teszik a dolgukat csendben, hatalmas elhivatottsággal, és ha őszinték akarunk lenni, el kell mondanunk, hogy erkölcsi és anyagi elismerés nélkül. Ők a szociális szféra dolgozói. Ők azok, akik rendkívül szerteágazó intézményrendszerben, hatalmas feladatkörrel segítik a társadalom leginkább rászoruló tagjait. A társadalmi szolidaritás jegyében – mindannyiunk helyett. Ők nem kérdezik, ki miért került olyan helyzetbe, ami miatt segítségre szorul. Az emberi méltóságot tiszteletben tartva, nagy empátiával, elfogadással és előítéletek nélkül nyújtanak támaszt.

A szociális munka az egyik legnemesebb szolgálat, és bár komoly szakértelemre van szüksége a szociális szakembereknek, van, amit az iskolában soha nem tanulhatnak meg – ilyen az elhivatottság, az áldozatvállalás és az együttérző segíteni akarás. 

A szociális szakemberek felsorolhatatlanul szerteágazó intézményrendszerben ezernyi feladatkört látnak el. Időseket, fogyatékkal élőket, szenvedélybetegeket gondoznak, családok problémáit próbálják megoldani, hajléktalan embereknek segítenek, nehéz helyzetbe került édesanyáknak és gyermekeiknek nyújtanak támaszt, vagy éppen iskolákban végeznek nélkülözhetetlen munkát.

Ők azok, akik saját családjuk mellett az intézményeik ellátottjaiért is felelősséggel tartoznak. Most, ezekben az embert próbáló hónapokban is. Óvják, védik a gondjaikra bízottakat, próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, pótolni a korlátozások miatt rég nem látott hozzátartozókat, a lehető legtöbbet visszahozni a megszokott mindennapokból.

Ma, a szociális munka napján figyeljünk kicsit rájuk, a szociális területen tevékenykedőkre – dolgozzanak bár állami, önkormányzati, civil vagy egyházi fenntartású intézményekben!  Figyeljünk rájuk, a mindennapok láthatatlan, szerény hőseire!

Ahogy Teréz anya fogalmazott: „Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat, csak kis dolgokat tehetünk nagy szeretettel.”