Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Ismét eltűnhet a Tapolca?

Pintér-Papp Eszter | 2022.08.11.

Somogyi Zoltán, a Tapolcafői Kertbarátkör elnöke néhány napja a közösségi médiában tette közzé azokat a fotókat, melyeken látszik, hogy az elmúlt hetekben mennyit apadt a víz szintje a tapolcafői forrásoknál. Ma délután mi is meggyőződhettünk arról, hogy a korábban vidáman csobogó források egy részéből már nem tör víz a felszínre.

Somogyi Zoltán úgy fogalmazott, szomorú látványt nyújt a források környéke. – Köztudott, hogy 1968-ban, a bányászat eredményeként elapadt források 2010-ben tértek vissza. Most, 54 év után sajnos újra azzal a problémával találkozunk, hogy apadnak a források, ami egyértelműen az aszály következménye – hangsúlyozta a kertbarátkör elnöke, aki arról is szólt, lehangoló látvány, hogy a négy forráskürt közül már csak egy működik intenzíven és a malomkerék működtetéséhez is kevés a víz, így a Tapolca hajdanvolt vízimalmaira emlékeztető kereket is mozdulatlanságra ítélte az aszály.

Somogyi Zoltánnal végig sétáltunk a tanösvényen és láthattuk, hogy a Tapolca medrében a korábban megszokottnál lényegesen kevesebb a víz, az Örvénytó vízszintje azonban nem változott jelentősen.

A tapolcafői kertbarátok a kiskertjeikben is tapasztalják az aszály hatását, emellett a Tapolcáért is aggódniuk kell. Abban reménykednek, hogy hamarosan beköszönt a csapadékosabb időjárás, ami még visszafordíthatja ezt a negatív folyamatot.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: