Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Bitva-Party szórakozás

Pintér-Papp Eszter | 2022.08.12.

Hatodik alkalommal hívja szórakozni Nyárád apraját-nagyját a település kedvelt rendezvénysorozata, a Bitva-Party. A kétnapos fesztivál számtalan szórakoztató programot kínál, a szervezők minden korosztályra gondoltak.

A programsorozat ma délután a nyárádi óvodások műsorával kezdődött. A gyermekek kedves fellépése nagy sikert aratott a nézők körében. Sokan voltak kíváncsiak a Hórihorgas Hujákolók műsorára is, így a rendezvénysorozat megnyitójára már teljesen megtelt a település közösségi házának udvara. Nyulasiné Harsányi Anikó, a Közösen Nyárádért Egyesület elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a település közösségei által létrehozott egyesület a nyárádiakért tevékenykedik és szeretettel várnak mindenkit körükben, aki ebben a munkában részt kíván vállalni.

A rendezvényre összegyűlteket köszöntötte Pajak Károly polgármester is, aki azt kívánta, mindenki találja meg a szórakozást a két nap során.

A köszöntőket követően lépett színpadra a Groovehouse együttes, akiket szinte az első pillanattól a helyi gyermekekből rögtönzött kicsi tánccsoport kísért a színpadon. Pénteken este fellépett még az Abba Sisters, majd Mónika és Gergő, valamint Molnár Máté – a csiliznyáradi Kató néni műsora szórakoztatta a közönséget. Késő este a Turbó Együttes hajnalig tartó báljában szórakozhatnak a nyárádiak.

Pajak Károly a Médiacentrumnak elmondta, évekkel ezelőtt azért hívták életre a Bitva-Partyt, hogy az egyre kevesebb érdeklődőt vonzó búcsú időpontjában egy nagyszabású rendezvényt hozzanak létre, mely szórakozási lehetőséget, sok programot kínál a településen élőknek. Ezek a programok alkalmat biztosítanak arra is, hogy testvértelepüléseiken élőkkel találkozzanak, így a VI. Bitva-Partyn a felvidéki Csiliznyárad küldöttségét látják vendégül.

Lukács József, Csiliznyárad polgármestere kérdésünkre elmondta, öt éve alakították ki a partnerkapcsolatot a hasonló nevű településsel, Nyáráddal, s ezt a kapcsolatot az elmúlt évi Bitva-Partyn tették hivatalossá, a testvértelepülési szerződés aláírásával. Mindig örömmel jönnek Nyárádra és maguk is szívesen látják vendégül a testvértelepülésről hozzájuk érkező vendégeket.

A VI. Bitva-Party szombaton 10 órakor a hagyományos főzőversennyel folytatódik, majd 13.30-tól Tarnai Kiss László nótaénekes műsorát hallhatja a közönség. A West Régió koncertje 15.30-kor kezdődik, majd Tóth Tünde lép színpadra. 17.35-kor ünnepélyes pillanatoknak lehet tanúja a közönség, elsőként a díszvendégeket köszöntik, majd a PELC-Nyárád női labdarúgóinak éremátadása következik. Kedves hagyomány, hogy a nyárádi családok fát ültetnek a gyermekeiknek, így lesz ez az idei évben is, így a Csemete-kert újabb fákkal gazdagodik. A színpadi programok sora 18 órakor László Attila műsorával folytatódik, majd Csiliznyáradiak a színpadon! címmel Fekete Erzsébet és Szombathelyi Veronika lépnek a közönség elé. 20 órakor Attila, a mókás harmonikás és a Nyárádi Dalárda hív közös éneklésre mindenkit, majd 21 órától az Apostol együttes koncertjét hallhatják az érdeklődők. A VI. Bitva-Party – melynek kísérőrendezvénye, a Magyar Királyi Pápai 7. Honvéd Huszárezrednek emléket állító fotókiállítás a Közösségi Házban látható – szombaton 24 órakor zárul.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: