Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

15 ezer liter víz naponta

Huszár Hajnal | 2022.08.17.

Naponta 15 ezer liter víz – legalább ennyit használnak el a városüzemeltetést végző cég munkatársai a közterületi virágágyások öntözésére. Minden munkanapon teljes műszakban, két lajtoskocsival, két munkatárs járja a várost, hogy megmaradjanak ebben a nagy szárazságban az elültetett növények. Az egynyári virágok mellett már a cserjéket és a facsemetéket is öntözik. A két köbméteres tartályt naponta négyszer is feltölti vízzel a kezelője, az egy köbméteressel pedig akár nyolcszor is kell fordulni egy nap újratöltésért. Mindez nagy költséget és élőerőt követel.

– Elsősorban a virágágyásokat, cserjés zöldfelületeket és az oszlopokon elhelyezett növénykompozíciókat öntözzük, de ebben a forró, száraz időben már a nemrégiben telepített facsemetéket is öntözni kell, hiszen ha ezek elszáradnak, pótlásuk sokkal költségesebb, mint a virágoké – mondta el Mészáros Csaba, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője.

A fák öntözését hatékonyabbá teszi, hogy az utóbbi időben már dréncsöves megoldással telepítették a csemetéket, így közvetlenül a gyökérzethez tudják juttatni a vizet a dolgozók. A virágágyásoknál klasszikus locsolással tudják biztosítani a növények számára a megfelelő nedvességet, hiszen a beruházási költségek miatt a zöldfelületeknek csak elenyésző részén építették ki az automata öntöző- vagy csepegtetőrendszert. Ilyet a Kossuth utcán és az Esterházy-kastély előtti gyepen találhatunk. Az élőerő- és az üzemanyagköltségek ismeretében azonban úgy tűnik, hosszú távon ez lehet a megoldás.

– Arra kértem a kollégáimat, hogy mérjék fel a jelenlegi öntözési módszer költségeit és vizsgáljuk meg, gazdaságosabb-e az öntözőrendszerek kiépítése. Abból a szempontból is vizsgáljuk a zöldfelületeket, hogy melyek esetében van közeli vízvételi lehetőség ennek megvalósítására – közölte az ügyvezető.




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: