Kihívásokkal teli ultrafutás a Várkertben
Hetedik alkalommal rendezte meg a Cardiomax SE ”Vár az ULTRA Kert” elnevezésű közösségi futását, ahol a 16 fős mezőny összesen több mint 400 kilométert teljesített. A hölgyeknél Gombás Barbara, a férfiaknál Hajtó György végzett az első helyen.
Az egyesület célja az volt a versennyel, hogy a félmaratoni rendezvényük után ismét egy kihívásokkal teli eseménnyel várják a futás szerelmeseit. Bár a korábbi években tapasztalt nevezői létszám idén elmaradt, így is több félmaratoni, maratoni vagy még azt meghaladó eredmények is születtek. A hölgyek kategóriáját Gombás Barbara nyerte, aki 37 kilométert futott.
– Nagyon meleg volt, a hőség megnehezítette a dolgomat – mesélte. – Úgy gondolom, kihoztam magamból a maximumot, idén hosszabb távokra nem vállalkoztam, csak rövidebbeket futottam, épp ezért nem vagyok elégedetlen, egy jó hangulatú, jól szervezett rendezvény volt az idei is, gratulálok minden résztvevőnek.
Hajtó György ugyan elmaradt két évvel ezelőtti rekordjától, de így is a hat óra alatt teljesített 65 kilométerrel megnyerte a férfiak kategóriáját.
– 2020-ban 68,1 kilométert futottam, a célom az volt ma, hogy ezt megdöntsem, sajnos nem sikerült – mondta a soproni fiatalember. – Voltak hátráltató tényezők, tudni kell, hogy közel másfél évet kihagytam, majd miután újrakezdtem az edzéseket, elkaptam a koronavírus-fertőzést. Most próbálom újra felépíteni magam, idén voltam már három versenyen, Budafokon, Tapolcán és Tihanyban, bízom benne, hogy most már nem lesz semmi probléma és jövőre még jobb leszek.