Három edzés után kénytelen pályára lépni a Perutz FC

412
Fotó: Haraszti Gábor

Hiába kért halasztást, ismét muszáj pályára lépnie a Perutz FC-nek a labdarúgó NB III-ban, hiszen a Gárdony-Agárd után a THSE-Szabadkikötő sem egyezett bele a halasztásba.

November 10-én Lengyel Ferenc, a Perutz trénere úgy nyilatkozott a Médiacentrumnak, egyetért Csányi Sándor MLSZ elnök bejelentésével, miszerint félbeszakítják a nem profi labdarúgó bajnokságokat, így az NB III-at is. Csakhogy kedden este jött a hír, mégis lesznek meccsek, melyet később hivatalosan is megerősítettek.

– A héten szerdán edzettünk először, a létszám bővült, ám szinte mindenkinek többhetes lemaradása van a vírus miatt – nyilatkozta Lengyel Ferenc. – Szabó Zsolt, Irmes Dávid, Kalász Milán, Nagy Tamás, Baldauf Konrád, Skriba Máté és Koronczai Benjamin is zöld utat kapott. Csúnya szóval élve darabra megvagyunk, a minőség azonban hiányzik.

A pápaiak november 14-én a fővárosi THSE-Szabadkikötő vendégei lesznek, mely menekül a kiesés elől, jelenleg a húsz csapatos csoport 18. helyén áll. A budapesti együttes is átesett a víruson, emiatt három alkalommal is halasztást kért aktuális ellenfelétől, ebbe a BKV Előre, a Balatonfüred és az Érd is sportszerűen beleegyezett. Múlt héten viszont a THSE már nem volt ennyire előzékeny, a Ménfőcsanaknak pályára kellett lépnie, még a 48 esztendős technikai vezető, a korábbi 11-szeres válogatott Korsós Attila is reaktiválta magát, mert a koronavírus-járvány miatt elfogytak a játékosok a Ménfőcsanakból. A pápai klub vezetősége halasztási kérelemmel fordult a Szabadkikötő felé, ám ebbe az együttes ezúttal sem egyezetett bele.

– Teljesen kaotikusan alakul a bajnokság, az Érd például már ötször halaszott, nekünk még egyszer sem sikerült – folytatta a pápai tréner. – Igyekszünk függetleníteni magunkat a körülményektől, múlt héten azt mondtam, nem keresünk kifogásokat, ezt most megismétlem. Sportemberhez méltóan pályára lépünk szombaton és igyekszünk jó eredményt elérni – tette hozzá Lengyel Ferenc.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!