A Petőfiben érettségiztek 55 éve

3420
Fotó: Babos Petra

A Petőfi Sándor Gimnázium 1967-ben végzett D osztályának tagjai tartották ma osztálytalálkozójukat az egyik pápai étteremben. A jó hangulatú találkozón a megjelentek együtt nosztalgiáztak, felelevenítették a diákéveiket, a régi emlékeket, meséltek, s megemlékeztek elhunyt osztálytársaikról és tanáraikról is.

Balázsné Márton Mária, a találkozó szervezője a Pápa és Vidékének elmondta, az osztályuk orosz tagozatos volt.

– Összesen harmincnégyen kerültünk fel a tablóra, sajnos már négy osztálytársunk elhunyt. Az ötvenéves találkozón elhatároztuk, hogy onnantól kezdve minden évben találkozunk, de ez nem valósult meg. Nagyon jó osztály voltunk, jó tanárokkal. Szívesen találkozunk, beszélgetünk, emlékezünk vissza a régi szép időkre. Évközben is tartjuk egymással a kapcsolatot. Szeretném egyik tanárunkat, Sipos Sándornét és osztályfőnökünket, a 87 éves Paár Ferencné Vali nénit kiemelni, akik nagy örömünkre, eljöttek a mai találkozóra. Vali néni egy kiváló tanárnő volt, sokan választottuk a tanári pályát neki köszönhetően – tudtuk meg a szervezőtől, aki kiemelte, aki teheti, szívesen vesz részt a találkozókon, ahol mindig mesélnek egymásnak magukról, a családjukról is.

Paár Ferencnétől megtudtuk, ez volt az első osztálya, így valóban nagyon szép emlékekkel gondol vissza rájuk, olyan volt ez az osztály, mint az első szerelem, sosem lehet elfelejteni. Büszke arra, hogy sokan a pedagógus pályát választották hivatásul. Hangsúlyozta, jó közösség volt ez az osztály, aranyos diákok jártak oda, s most is nagyon örül, hogy ismét találkozhatott velük, s ha teheti, mindig eljön, ha hívják.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!