Az online térben zajlott a pápai filmfesztivál

111

Mint arról korábban már hírt adtunk, november 12-15. között rendezték meg Pápán a Nemzetközi Történelmi Film Fesztivált. A koronavírus-járvány miatt a mozik bezártak, ezért a fesztivál az online térben zajlott. Az alkotásokat azonban a zsűri megtekintette, s értékelte is.

Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas rendező, író, a fesztivál szervezője kérdésünkre elmondta, az I. Nemzetközi Történelmi Film Fesztiválra olyan filmek neveztek, amelyek nem kifejezetten könnyed hangvételű, érzelgős filmek.

– Mindegyik film valamilyen művészi üzenettel érkezett. Örülünk, hogy a világ minden tájáról neveztek alkotásokat, így még színvonalasabb volt a rendezvény. Úgy gondolom, az idei fesztivál a főpróbája volt a jövő évinek. A filmes programban részt vett volna a diákzsűri, mely Pápa város angol tagozatos diákjaiból állt össze, de sajnos az online megtekintés miatt erre nem volt lehetőség – tudtuk meg a fesztiváligazgatótól, aki hozzátette, nagyon sajnálják, hogy a járvány közbeszólt, hiszen nagyon rangos fesztiválnak adott volna otthont Pápa városa, s reméli, jövőre valóban meg tudják tartani a rendezvényt.  

– A filmek nagyon izgalmasak és színvonalasak voltak. Érdekesség, hogy a játékfilmek nagy részét 30 év körüli hölgyek rendezték. Boldog vagyok, hogy sok fiatal rendező nevezett a fesztiválra. Úgy gondolom, ha egy fiatal kamasz  nagyon ügyes, adjuk neki a legjobb színész vagy színésznő elismerést. A zsűri egy fiatal színésznőt választott ki a legjobb színésznőnek az észt kisfilmből – mondta el a fesztiváligazgató. 

Pozsgai Zsolt elárulta, ha a járványhelyzet engedi, s kinyit a mozi, akkor a nyertes filmekből tartanak majd bemutató vetítést. A Pápa Városi Televízióval összeállítanak a filmekből részleteket, az alkotókkal videóbeszélgetéseket, s ezt is megtekinthetik majd az érdeklődők.

Pápán született László András, Andrew Laszlo, a világhírű operatőr. Az ő emlékének szentelték a fesztivált, a trófea is az ő alakját idézi. Ezt a díjat Riccardo Salvett rendező filmje, a Rwanda kapta meg.

A díjazott alkotások

Andrew Laszlo-díj: RWANDA /Olaszország/ Rendező: Riccardo Salvetti
A legjobb film: A KIS KOMRÁD /Észtország/ Rendező: Poppy Siimets
A legjobb dokumentumfilm: SZABADSÁG, SZERELEM, ARANY /USA/ Rendező: Christina Hodel
A legjobb rövid dokumentumfilm: UNSEEN FÉNYKÉPEK /Irak/ Rendező: Hawraz Muhamed
A legjobb rövidfilm: ARCOK /Magyarország/ Rendező: Balog Zoltán Ernő
A legjobb kísérleti film: ÓPIUM HÁBORÚK /Görögország/ Rendező: Aliki Souma
A legjobb animációs film: MAJDNEM LÁTHATATLAN FESTMÉNYEK 3500-4500 ÉVTŐL Rendező: Pekka Honkakoski
Zsűri különleges díjazás: HORGÁSZMAN NAPLÓJA /Kamerun/ Rendező: Enah Johnscott
A legjobb inspirációs film díj: ELLENÁLLÁS /USA/ Rendező: Kevin O ‘ Neill
A legjobb rendező: ASH MAYFAIR, A HARMADIK FELESÉG /Vietnám/
A legjobb forgatókönyv: MARCO KURZUS, RWANDA /Olaszország/
A legjobb filmrajz: CHANANUN CHOTRUNGROJ, A HARMADIK FELESÉG /Vietnám/
A legjobb zeneszerző: JAN HARMADIK, ISTEN VELÜNK /Csehország/
A legjobb színész: KANG QUINTUS, A HALÁSZMAN NAPLÓJA /Kamerun/
A legjobb színésznő: HELENA MARIA REISNER, A KIS KOMRÁD /Észtország/
A legjobb szerkesztő: METUS THUESUE, ERDŐBÖLCS, A KAMBODIÁN TÉL /USA/
Különdíj: A KAMBODIÁN TÉL /USA/
Jövőbeli díj: HIT FIDEL, FISCHERMAN NAPLÓJA /Kamerun/
Pápa Town díj: KIMPA VITA /Kongó/ Rendező: Ne Kunda Blaba

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!