A műemlék a tulajdonos szemével

292
Fotó: Kuri Ákos

Áldás vagy átok? címmel tartott előadást dr. Méri Edina és Huiber Edit a Kékfestő Múzeumban. A program célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek értékeink, nagyobb figyelmet kapjanak értékes és szép épületeink.

Bizonyára többen is elgondolkodnak azon egy-egy szép, régi, műemléki épületet látva, hogy milyen lehet benne élni. Lehet ez kastély vagy kúria, esetleg egy szép szecessziós ház vagy romantikus malomépület. Ezek hangulata bizonyára utánozhatatlan, ám aki ott lakik, nem feltétlenül egyszerű az élete. A felújításokat szigorúan ellenőrzik, külső átalakítások, modernizálások nem opcionálisak. Többek között erről is beszélt dr. Méri Edina múzeumi szakmai vezető.

Huiber Edit történész beszélt a műemlékvédelmi törvényekről és arról is, hogy miként érhető el, hogy egy épület ilyen besorolást kapjon. Bárki javasolhat műemléki védelmet egy-egy épületre, de csak a szakértői bizottság ajánlását követően kerül az illetékes döntéshozóhoz a kérés. Pápán nagyon sok épületen látható a műemlék jellegű felirat, ez azonban nem jelent országos védelmet, csak a helyi védelem tudja megmenteni

Dr. Méri Edina az ipari műemlékekről is szólt. Pápán négy ilyen épület van, a Kékfestő Múzeum, valamint az Edvy malom, az egykori ferences posztóverő malom, s a Szent István úthoz közeli egykori posztó- és fűrészmalom épülete. Szigorú előírások kötik itt is a tulajdonosokat, például nem kaphat új funkciót a régi, eredeti épület, csak esetleg a bővítés, s gondoskodni kell az állagmegóvásról.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!