Ismét telt ház és vastaps

570



Az idei Zsidó Kulturális Napok programjai nagy sikert arattak, s még nincs vége. Szombaton színházi előadás volt, ma beszélgetésre és egy remek koncertre invitálták a pápaiakat, s október 2-án is lesz még egy régóta várt zenei esemény.

Néhány nappal az 5783. zsidó esztendő beköszönte előtt a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző  Egyesület méltó módon várta az év fordulóját. Szombat este Anne Frank története elevenedett meg, ma pedig már kora délutántól nyitva állt a zsinagóga ajtaja és várták a látogatókat. Kurucz Ákos nyíregyházi rabbi egy kerekasztal-beszélgetés keretében a zalaegerszegi, a mosonmagyaróvári, a szombathelyi, a székesfehérvári, a kaposvári és a győri zsidó közösségek vezetőit kérdezte a vidéki zsidóság helyzetéről.


Természetesen szó esett a múltról, melynek fájdalma ma is él, de inkább a jelenről beszélgettek és a jövőbe tekintettek a résztvevők. A vidéki zsidó közösségek átlagéletkora viszonylag magas mindenütt, de ahogy Kurucz Ákos is kiemelte, fontos, hogy találkozzanak az emberek, érezzék, hogy összetartoznak, s a kulturális eseményeknek köszönhetően ma már kevésbé zártak ezek a közösségek, sokan érdeklődnek felekezeti hovatartozástól függetlenül a programok iránt.
Schmidt Orsolya, a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző  Egyesület elnöke elmondta, hogy számára az a legnagyobb öröm, hogy egyre több tagja van az  egyesületnek, akik tesznek is a közösségért, érdeklődőek és szívesen tanulnak. Természetesen a zsinagóga az első számú helyszíne rendezvényeiknek, de a rossz idő beköszöntével mindig új helyet kell keresniük összejöveteleiknek. Novembertől előreláthatólag a református gyülekezet közösségi házában folytatják előadássorozatukat. Az egyesület készíttetett kilenc tájékoztató táblát a zsinagógába, ezeket a kulturális rendezvény vendégei láthatták először.


A hétvégére Falusi Mariann koncertje tette fel a koronát. Ahogy belépett a zsinagógába, lenyűgözve állt percekig, mondta, nagyon örült, hogy felléphet itt. Az est repertoárja a meghirdetetthez képest változott, hisz Teszter Nelli sajnos nem tudott jelen lenni a rendezvényen, de a közönség nem csalatkozott. Falusi Mariann nem szívesen beszél a magánéletéről, ezúttal azonban a dalokat személyes történetekkel fűzte össze. Többek között Koncz Zsuzsa, Cserháti Zsuzsa, az Illés, a V’Moto-Rock ismert dallamait énekelte, s meghatottan hallgatta a pápai közönségtől Máté Péter Azért vannak a jó barátok című örökzöld slágerét.
 A Zsidó Kulturális Napok záróakkordjaként október 2-án a Budapest Klezmer Band lép fel a zsinagógában. Jegyek már válthatók a koncertre.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a szerkesztoseg(kukac)papaimediacentrum.hu címen. Megértésüket köszönjük!