Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Bemutatkozik a vidék

Takarékos építkezéssel takarékos épület

X | 2022.09.22.

Lovászpatonán, a Táncsics utca 42. szám alatt található az az épület, melyben a Lovászpatonai Feldolgozó és Kereskedelmi Start Szociális Szövetkezet zöldség- és gyümölcsfeldolgozó kisüzeme működik és itt állnak a szövetkezet fóliasátrai is.

A korábbi gondozatlan területre 2014-ben álmodták meg azt az épületet, mely belügyminisztériumi támogatásnak és a helyi közfoglalkoztatottak munkájának köszönhetően, több év alatt épült fel, s mára a szociális szövetkezet több tevékenységének is helyet biztosít.

Pintér Imre, Lovászpatona polgármestere hangsúlyozta, az építkezés során a takarékosságra törekedtek, ezért a szaktudást nem igénylő munkákat a közfoglalkoztatottak végezték, így az előzetes becslésekhez képest mintegy négymillió forinttal kisebb költséggel sikerült megvalósítani a terveket.

Az épületet ma is a takarékos működtetés jellemzi, hiszen a jelenlegi magas energiaárak mellett nem elhanyagolható tény, hogy a tetőn elhelyezett napelemek a villamosenergia-szükségletet teljes mértékben biztosítják, emellett a fűtést vegyes tüzelésű kazánnal is üzemeltethetik, így kizárólag a melegvíz előállításához lesz szükségük gázra, ebből adódóan az energiaárak emelkedése nem veszélyezteti a szövetkezet működését.    


  • Friss hírünk
    ZENE

    A Grammy-díjas gospelénekesre emlékezünk…

    Az amerikai gospel előadó és dalszerző, Sandra Crouch (1942-2024) a...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: