Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Reméljük, jó idő lesz október 9-én

Horváth Andrea | 2022.09.22.

Ülésezett ma délelőtt a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A napirendi pontok között szerepelt a költségvetés módosítása, megtartották a beszámolót a jól sikerült nyári táborról és döntöttek az őszi Roma Nap időpontjáról is.

A Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat részt vesz a közfoglalkoztatási programban, s már egy korábbi ülésükön döntöttek arról, hogy a PVCNÖ biztosítja a közfoglalkoztatott fizetésének 10 %-át. Az első napirendi pontban most ehhez kapcsolódóan módosították a költségvetési határozatot.

Ezt követően Holdosiné Bánhegyi Ildikó számolt be a júliusi csopaki roma nemzetiségi táborról. Mint mondta, 16 gyermeknek jelentett ez a hat nap kikapcsolódást, feltöltődést. A legnépszerűbb program természetesen a fürdés volt, de a résztvevők szívesen bekapcsolódtak a nép- és önismereti foglalkozásokba, játékos vetélkedőkbe. Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a PRK kiemelt megelőzési főelőadója is járt a táborban és érdekes, interaktív előadást tartott a közlekedési szabályokról, valamint beszélgetett a gyerekekkel a fürdőzés veszélyeiről.

A PVCNÖ képviselő-testülete döntött arról is, hogy október 9-én tartják a Roma Napot a Rigó lakótelepen. Főzőverseny és zenés est szerepel a programban, a szervezésre 342 ezer forintot tudnak fordítani, pályázati forrásból, mondta az elnök.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: